Ráadásul a helyettesét is elvesztették a ‘londoni kékek’…
A Viktoria Plzen elleni első meccs előtt…
Mindketten jelentős mérföldkövet értek el…
Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem maradt visszhang nélkül a Magyar Kupa döntőjén történt – jogtalan – kiállítás. Kádár Tamás négy MK főtáblás találkozótól kapott eltiltást, a miskolci klub tiltakozik.
Az NB I-ben a Loki kapusedzőjét, Erdélyi Miklóst 1 soron következő meccstől tiltották el, így a záró körben sem a kispadra nem ülhet le, sem az öltözőben nem foglalhat helyet a Kispest elleni bajnokin.
A legnagyobb visszhangot kétségkívül Kadár Tamás kiállítása kapta. A DVTK védőjét Solymosi Péter a Magyar Kupa döntő 95. percében állította ki második sárga lappal. A tv felvételek alapján teljesen jogtalanul, ezzel talán mérkőzést befolyásoló döntést hozva. Az MLSZ példátlan szigorral 4(!) találkozóról tiltotta el a vétlen játékost. „Kádár Tamást két sárga lap után kiállították az Újpest elleni kupadöntőn, majd a labdarúgó a játékvezető személyére súlyosan sértő kifejezést használt. Kádár Tamást a bajnoki évben már harmadik alkalommal állították ki, ezért visszaesőnek minősül. A labdarúgó szabályszegésére a Fegyelmi Szabályzat 82. § (2) bekezdés a) pontja szerint minimálisan 3 mérkőzéstől való eltiltás a büntetés.”
Ezzel kapcsolatban Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője reagált a borsodi klub honlapján: „Amikor értesültem az MLSZ FEB ítéletéről sokféle jelző eszembe jutott, de talán az “elfogadhatatlan” az, ami ami itt és most leírható. Kiélezett küzdelmet látott a közel húszezer szurkoló, igazi kupacsatát. Bacsa Patrik góljával sikerült kiharcolni a hosszabbítást, nálunk volt a lélektani előny, amit azonban elvettek tőlünk. Mindenki számára nyilvánvaló volt a helyszínen és a felvételeket visszanézve is, hogy Solymosi Péter játékvezető a mérkőzés képét és vélhetően a végeredményt is alapjaiban befolyásoló hatalmas hibát vétett, ezért is érthetetlen, hogy a fegyelmi bizottság döntésekor ezt nem vette figyelembe. A napnál is világosabb, hogy Kádár Tamás nem követett el semmilyen szabálytalanságot a kiállítása előtt. Természetesen nem értünk egyet azzal, ha a játékosunk nem megfelelő szavakkal illette a játékvezetőt, de figyelembe kell venni, hogy egy minősíthetetlenül rossz, az egész csapatot és több tízezer szurkolónkat sújtó játékvezetői döntés ellen szólalt fel egy sorsdöntő kupadöntő hosszabbításában. A játékos felháborodása teljesen érthető volt, a mód, ahogy ennek hangot adott az elképzelhető, hogy már nem. Amint kézhez kapjuk a hivatalos ítéletet, azonnal kérni fogjuk a tárgyalás megtartását és az ítélet enyhítését. A játékvezető hibáját sajnos utólag már nem lehet helyrehozni, de van még lehetőség arra, hogy ne tetézzük újabbal. Solymosi Péter játékvezető ténykedésére egyébként még szeretnénk visszatérni a közeljövőben, mert a magyar labdarúgás fejlődése érdekében úgy gondolom, mindenféleképpen érdemes levonni az eset konzekvenciáit.” – fogalmazott Szabó.
Ami a Ligakupát illeti, a döntő végén történt lökdösődésben érintett Lobo Mendonca Jorge Alberto másodedzőt 300 ezer forintra büntette az MLSZ. „A DVTK-Videoton FC Ligakupa-döntő 87. percében a Videoton FC edzője a vele sportszerűtlenül viselkedő, mutogató Tomiszlav Szivics diósgyőri vezetőedző felé futott, vele dulakodni kezdett a pálya szélén, a feleket a rendezők választották szét. A FEB a játékvezetői ellenőri jelentés alapján indított eljárást, és a jelentés figyelembevételével, valamint az esetről készülő videófelvételek megtekintése után szabta ki a büntetést.”
Gavalovits Sándor
Ráadásul a helyettesét is elvesztették a ‘londoni kékek’…
A Viktoria Plzen elleni első meccs előtt…
Mindketten jelentős mérföldkövet értek el…
Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…