Nem kímélik a sérülések a spanyol élvonal legnagyobb sztárjait…
November elején lesz a minitorna…
Az Alaves edzője szerint 10 ember ellen kellett volna lezárniuk a mérkőzést…
Már megérkezett az orosz fővárosba is, hogy bejelentsék szerződtetését…
Alig azok után, hogy a sajtóban megszellőztették ennek a lehetőségét…
Alkalmazkodni kell az új szabályokhoz…
Azonban a Tottenham is figyelemmel követi a játékos helyzetét…
A Bayern München nem régiben menesztett trénere az angol élvonalban vállalhat munkát hamarosan.
Niko Kovac Angliába utazott pihenési szándékkal, azonban sajtóhírek szerint nem csak kikapcsolódni ment a szigetországba, hanem a következő munkahelyét is meglátogatta. A horvát tréner élőben tekintette meg az Everton – Chelsea találkozót, ezért sokan úgy gondolták, hogy a liverpooli együttes irányítását veszi át, viszont egybeeső sajtóinformációk alapján az Arsenal új menedzsere lesz Kovac.
A horvát szakember tagadta az újságíróknak, hogy az Everton irányítását venné át, azt viszont nem, hogy a West Ham – Arsenal találkozót is élőben tekinti meg. Arra már nem adott választ, hogy ezt milyen okból teszi. A Goal úgy tudja, hogy A 48 éves vezetőedző képviselői felvették a kapcsolatot az ágyúsok vezetőségével, és hosszabb egyezkedésbe kezdtek.
Niko Kovac mellett azonban ott van a lehetséges jelöltek közt Massimiliano Allegri, Mikel Arteta és Mauricio Pochettino is.
Nem kímélik a sérülések a spanyol élvonal legnagyobb sztárjait…
Egységesen 500 forintért vásárolhatók a jegyek…
November elején lesz a minitorna…
Az Alaves edzője szerint 10 ember ellen kellett volna lezárniuk a mérkőzést…
Már megérkezett az orosz fővárosba is, hogy bejelentsék szerződtetését…
Alig azok után, hogy a sajtóban megszellőztették ennek a lehetőségét…
Alkalmazkodni kell az új szabályokhoz…
Azonban a Tottenham is figyelemmel követi a játékos helyzetét…
A sérülések idő előtt vetnek véget a karrierjének…
“Labda volt spori!”
Megkezdi szereplését az Európa-ligában a Fradi, de pályára lép többek között a Barcelona, a Liverpool és az Arsenal is…
“Szeretnénk, ha még több magyar lenne a keretben, de ez nem mehet az eredmények rovására…”
A nyolcadik edzőt nevezték ki az elmúlt egy évben…
Több játékosára sem számíthat a Ferencváros…
Két csapat is szívesen látná…
Az utolsó 10 percet majdnem túl könnyelműen vette Ancelotti csapata…
Jött a papírforma mindegyik mérkőzésen
Az újonc csapat első győzelmét aratta a szezonban…
Robert Lewandowski is segíthet a tárgyalások során…
Szezonbeli második győzelmét jegyezte Garcia Pimienta csapata!
Hamarosan meg is műtik a játékost
A Brighton és a Nottingham Forest mérkőzés végén kialakult balhé miatt
Elvették a rendezést az eredetileg kijelölt stadiontól…