Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FootGolf: Íme a magyar bajnokság összetett állása

Lezajlott három forduló a Footgolf Országos Bajnokság 2014-es kiírásából, a mezőny túl van immáron a Hinora versenyen, melyet ezúttal is Lengyel Béla abszolvált győztesként. A nyolc fordulós pontvadászat egyre izgalmasabb, nézzük meg kategóriánként, hogy mi a helyzet összetettben.

A Férfi Felnőtt kategóriában Lengyel Béla továbbra is toronymagasan vezet, ugyanis eddig mindhárom fordulóban szállította az aranyérmet (300 pont), ezzel pedig csaknem dupla annyi pontot gyűjtött, mint legfőbb riválisai. A mezőnybe ezúttal visszatért a második fordulóról lemaradó Bogár Krisztián, aki másodikként zárt és ezzel összetettben (155 pont) a dobogó második fokát foglalja el. Tartja összetett béli harmadik pozícióját (152 pont) az FTC FootGolf játékosa Varga Gábor, aki ezúttal rontott, így az általa vártnál kevesebb pont ütötte markát. A mezőny mögöttük nagyon sűrű, Nagy Balázs 138 ponttal negyedik, míg a nyolcadik Tomas Kikusnak is 122 pontja van. Kiemelendő, az első versenyén 70 pontot, tehát harmadik helyet abszolváló Takács Attila teljesítménye, míg az előzetesen végső győzelemre is esélyesnek tartott Németh Péter sérülés miatt feladni kényszerült a versenyt. A FociClub.hu képviselete ezúttal lemaradt a pontszerzésről és összetettben is visszacsúszott, Őszi Ádám 14., míg Ősz Nándor a 21. pozíciót foglalja el.

Senior kategóriában továbbra is roppant izgalmas a küzdelem, a mezőny továbbra is szoros, mi több, az üldözők jó pár pontot abszolváltak az éllovason Ivánkovics Zoltánon, aki ezúttal “csak” 46 pontot szorgoskodott össze eredményével, ám 201 ponttal átvette a vezetést Korolovszki Györgytől, aki ezúttal nem volt ott a mezőnyben. Őt továbbra is Kókai Ferenc (184 pont) követi, aki csupán egy helyezéssel végzett a Hinora versenyen előrébb. A dobogó harmadik fokára Pivarcsek Antal (178 pont) ugrott fel, aki idén a harmadik győztes a senior kategóriában, tehát dupláznia eddig még senkinek nem sikerült. Az eddigi éllovas Korolovszki (164 pont) visszacsúszott az ötödik helyre. A mezőny nagyon sűrű…

Junior kategóriában a Fradi u13-as tehetsége Juhász Donát duplázni tudott, ám még ezzel sem vette át a vezetést Kiss Rolandról, aki eddig fordulóról fordulóra kevesebb pontot gyűjtött, ám még mindig tartja vezető helyét. Mögöttük Kókai, Czika és Rozsáli szorosan tapad, az állás ebben a kategóriában is roppant szoros.

Őszi Ádám