Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

VB 2014: Spanyol búcsú győzelemmel – videó

Teher nélkül játszott a spanyol válogatott Ausztrália ellen, ám a háromgólos siker csak szépségtapasszal ér fel a hispánok csúfos kudarcára a B csoportban.

Torres lőtte a másodikat – fotó: goal.com

Mindkét oldalon akadtak változtatások, az ausztráloknál két helyen változtatott Postecoglu mester, az eltiltott Cahill helyén Taggart, illetve Vidosic helyén Bozanic kezdett, Vicente Del Bosque ellenben a teljes kezdőcsapatát kicserélte, mindössze Iniesta és Jordi Alba maradt meg a chileiek elleni kezdőből. Az ausztrálok nekirontottak a spanyoloknak, ám az első negyedóra mindössze egy Leckie lövést hozott, de az is jócskán elkerülte Reina kapuját. Húsz perc után a hispánok is elengedték első próbálkozásukat, ám Villa lövése fölé szállt. Az első igazán veszélyes helyzet gólt is hozott: Iniesta készítette le a labdát Juanfrannak, aki belőtte középre a játékszert, David Villa pedig sarokkal továbbította a kiszolgáltatott Ryan kapujába. A folytatásban inkább kényelmes mezőnyjáték folyt, némi spanyol fölénnyel, de gyorsan egyenlíthetett volna Oar, ha Reina nem teszi jóvá Jordi Alba hibáját, aki saját tizenhatosán belül kezelte le a labdát, éppen az érkező ausztrál elé. A végén Koke lövését tolta oldalra Ryan, majd Torres elől húzta le a játékszert az ausztrál portás. Nem sziporkáznak a csapatok, ennek megfelelően a színvonal sem verdesi az eget. Hozzátartozik még, hogy helyenként hangos füttyszóval „jutalmazták a címvédő játékát az első félidőben.

A szünetben az ausztrálok cseréltek, Taggart helyett Halloran lépett pályára, a „kenguruk” ugyan megnyomták a második félidő elejét, mégis sok pontatlansággal hozták az első negyedórát, majd fokozatosan vette át az irányítást, majd a gólszerző David Villát lehozta del Bosque, a támadó kicsit keserűen vette tudomásul alighanem utolsó válogatott találkozóján történt lecserélését. Az utolsó húsz percre eldőlt a mérkőzés, Iniesta pazar labdáját Torres tekerte a hosszúba, majd a végén a szintén csereként pályára lépő Mata Fabregas passzát visszahúzva lőtte Ryan lábai között, és bár az ausztrálok próbálkoztak, de a spanyolok ezúttal jól rakták össze a védelmüket. Ezzel szépen búcsúzott a hispán válogatott a világbajnokságtól.

A másik meccsen Hollandia nyert Chile ellen, így csoportgyőztesként folytatja az Oranje, míg Chile másodikként lépett tovább.

Ausztrália – Spanyolország 0-3 (0-1)
Curitiba, 40.000 néző, vezette: Nawaf Shukralla (bahreini)
Ausztrália: Ryan – McGowan, Spiranovic, Wilkinson, Davidson – McKay, Jedinak, Bozanic (Bresciano, 71.) – Leckie, Taggart (Halloran, a szünetben), Oar (Troisi, 61.)
Spanyolország: Reina – Juanfran, Albiol, Ramos, Jordi Alba – Alonso (David Silva, 83.), Koke – Cazorla (Fabregas, 68.), Iniesta, D. Villa (Mata, 56.) – Torres
g.: D. Villa (36.), Torres (69.), Mata (82.)
s.: Spiranovic (89.), Jedinak (90+2.) ill.: Ramos (62.)

A csoport végeredménye:
1. Hollandia 9 pont
2. Chile 6 pont
3. Spanyolország 3 pont
4. Ausztrália 0 pont

Gavalovits Sándor