Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Németországba igazolt a Benfica védője

Szerb játékossal gyarapodik a Bundesliga mezőnye, az SC Freiburg ugyanis a portugál sztár-klub védőjével erősítette meg sorait.

scfreiburg.com

Hivatalos megosztóján jelentette be az SC Freiburg csapata, hogy megszerezték Stefan Mitrovic játékjogát. A 24 esztendős szerb középső védő az SL Benfica együttesétől érkezett – bár az előző szezont kölcsönben a Real Valladolid alkalmazásában játszotta végig.

“Stefan Mitrovicot a spanyol bajnoksábna figyeltük és örülünk, hogy egy ilyeb robusztus és a párharcokban erős középső védőt igazoltunk, aki azzal, hogy kétlábas a játékunkon és nagyon lendíthet. Azt gondoljuk, hogy Stefan meg tudja ugrani a Bundesliga szintjét.” – mondta Klemens Hartenbach sportigazgató.

Mitrovic már a cseh és a belga bajnokságot is megjárta a spanyol és a portugál pontvadászat mellett. Az egyszeres szerb válogatottért 1,8 millió eurót fizetett ki a Benficának a Freiburg. A játékos szerződésének hosszáról nem tett közzé információt a német klub.

“Már az előző héten is személyesen eljöttem Freiburgba és nagy benyomást tettek rám a nyílt beszélgetések és az itteni környezet. A Bundesligát nagy kihívásnak látom, és biztos vagyok benne, hogy a Freiburg a jó lépés számomra.” – mondta Mitrovic.

A napokban szerződtetett Marc-André Kempf (Frankfurt) után tehát újabb védő érkezett Freiburgban. De szükség is lesz az új szerzeményekre, hiszen a világbajnok Matthias Ginter még a héten aláírhat a Borussia Dortmund csapatánál a ‘Bild’ tudomása szerint.

Galeß