Paraguay is fontos lépést tett a továbbjutás felé…
Szintén befért a legjobb nyolc csapat közé az Arsenal és az Aston Villa is, az Atalanta végül nem került be
Az alapszakasz utolsó fordulójának összefoglalója
Pep Guardiolának igaza lett, a City-t megérintette a kiesés réme…
Hatalmas bajban Pep Guardiola csapata!
A brazil klub 2026 végéig kötött szerződést a rutinos védővel!
A klubok már megállapodtak a transzferről
Az olasz Lecce fiataljával már megszülethetett a megegyezés…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Két találkozót rendeztek szombat este fél héttől. A Pápa a Fradi után a Kecskemétet is megfricskázta, míg az Újpest mindössze egyetlen pontra volt jó Pécsett.
A Videoton és a Nyíregyháza délutáni győzelme után a Pápa sem szeretett volna lemaradni, ami nem is következett be. Mátyus János csapata ugyanis ötgólos meccsen verte a Kecskemét együttesét. Érdekesség, hogy már a szünetre kialakult a végeredmény. De ne rohanjunk ennyire előre. A Lombard a Ferencváros elleni sikerből meríthetett erőt, míg a pont nélkül álló KTE azzal a közhellyel léphetett pályára, hogy minden sorozat megszakad egyszer. A lila-fehérek ugyanis két vereséggel kezdték a bajnokságot, és mikor, ha nem a Lombard ellen törhették volna meg a rossz rajt okozta önbizalomhiányt. Nem is kezdett rosszul Bekő Balázs együttese, hiszen jóformán az első kapuralövéséből megszerezte a vezetést. Vukaszovics a hetedik percben remek labdával szolgálta ki Novák Csanádot, aki higgadtan oldotta meg a szituációt. Két perccel később szintén a fiatal támadó találhatott volna be, ám mellé lőtt. Mintegy húsz perc kellett, hogy a hazaiak magukhoz térjenek, de ekkor már nem volt kegyelem, Sluka bombázta be tizenötről Zulevs csúsztatását, majd előbb Karan lőtt Szűcs kezébe, utóbb Lovric emelt középre, Pavicsevics pedig a pápai kapuba fejelt, ezzel még nem volt vége a thrillernek, hiszen Csizmadia Csaba kavarodás után, míg Popin Kenesei beadása után talált be. A félidő vége előtt megsérült Pavicsevics, aki így vélhetően újra hosszabb kihagyásra számíthat.
A szünetben elhasználta második lehetőségét is Bekő Balázs, majdnem be is jött a húzás, de Bebeto gurított mellé, előtte Szavics fejesét fogta Szűcs. A folytatásban kontrákra állt vissza a Lombard, egy ilyen végén Sluka bebiztosíthatta volna a győzelmet, de lövése elkerülte a lilák kapuját. Erre majdnem rá is fázott a Pápa, csak Szűcsnek köszönhetik, hogy nem lett végül vereség a vége. A Lombard tehát újabb sikert aratott, míg a Kecskemét továbbra is pont nélkül áll.
Lombard Pápa – Kecskemét 3-2 (3-2)
g.: Sluka (20.), Csizmadia (42.), Popin (43.) ill.: Novák Cs. (7.), Pavicsevics (29.)
Pécsett az Újpest vendégeskedett, és mentett meg egy pontot Baranyában. A mérkőzés pikantériáját adta, hogy a hazaiak kispadján Véber György ült, aki klublegendának számít Újpesten, bár utoljára Mészöly Géza segítőjeként dolgozott a Megyeri úton. Nem éppen magas színvonalú összecsapást produkáltak a csapatok, ugyanis jószerével negyven percig semmi sem történt. Az első játékrész hajrájában azonban Nagy József előbb Vasziljevicset lökte el saját kapuja előtt, Erdős József azonban les miatt kifelé ítélt, majd Heris mellett esett el, a megítélt tizenegyest Mohl Dávid értékesített. Fordulás után nem sokkal Simon Krisztián hámozta át magát a pécsi véőkön, és Gőcze kapust is kicselezve gurított a kapuba. Az idő előrehaladtával mindkét kapu előtt adódott lehetőség, a pécsiek voltak valamivel veszélyesebbek, egy ízbe Balajczának kellett bravúrt bemutatnia, majd Balogh Béla gurított haza rosszul, Gőcze nem is tudta megszerezni a labdát. A krónikához hozzátartozik, hogy Mohl Dávid gólja után kisebb kalamajka alakult ki a kispadoknál, Véber és az újpesti kapusedző, Pálinkás András kénytelen volt a lelátóról tovább szemlélni az eseményeket. A hazaiak továbbra is nyeretlenek, az újpestiek veretlenek.
Pécs – Újpest 1-1 (1-0)
g.: Mohl (44., 11-esből) ill.: Simon K. (55.)
Gavalovits Sándor
Paraguay is fontos lépést tett a továbbjutás felé…
Szintén befért a legjobb nyolc csapat közé az Arsenal és az Aston Villa is, az Atalanta végül nem került be
Az alapszakasz utolsó fordulójának összefoglalója
Pep Guardiolának igaza lett, a City-t megérintette a kiesés réme…
Hatalmas bajban Pep Guardiola csapata!
A brazil klub 2026 végéig kötött szerződést a rutinos védővel!
A klubok már megállapodtak a transzferről
Nem ment mostanában a csapatának
Az olasz Lecce fiataljával már megszülethetett a megegyezés…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A játékos ezelőtt hosszabbított az angol klubbal
Elmesélte, hogy került hozzájuk…
Mellőzte őt legutóbbi klubja…
Lassan minden kirakós a helyére kerülhet…
Egy különleges záradék is belekerült a szerződésébe…
Klubtörténeti pillanat…
Tartalékosak lesznek Hollandiában…
A legjobb nyolc azonban már csak egy csoda folytán lehet meg a madridiaknak…
Holland válogatott játékost szemeltek ki a nápolyiak…
Újabb fiatal csatártehetség a szaúdi csapat radarján…
Jelentős külföldi tapasztalattal rendelkezik…
Elhárultak az akadályok…
Mindketten fontos lépést tettek a továbbjutás felé…
Nem ismeretlen Magyarországon…
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását