Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Egybehangzó hírek szerint a portugál élvonalban szereplő Benfica labdarúgócsapata kölcsönveszi az Udinese görög válogatott kapuvédőjét.
Kép Forrása: zimbio.com
A 29 esztendős Orestis Karnezis 2013 nyarán hagyta el hazáját és szerződött az Udinese együtteséhez ahol azonban nem számoltak vele, így kölcsönadták a spanyol élvonalban vitézkedő Granadának, ahol szintén nem sok játéklehetőséghez jutott, az egész szezont figyelembe véve 8 mérkőzésen kapott lehetőséget. A légióskodás eddig tehát nem jött be Karnezis számára, de ki tudja, lehet a Benfica lesz az, ahol megtalálja számításait.
A keretben legnagyobb riválisa jelen állás szerint a 33 esztendős brazil Artur Moraes lesz, aki egyáltalán nem tűnik kiszoríthatatlannak.
Karnezis ott volt a görög válogatottal a nyári világbajnokságon és ő volt a nemzeti csapat első számú hálóőre.
Arrow
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…
Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…