37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Azt követően, hogy a Nationalelf korábbi csapatkaptiánya és gólkirály, Philipp Lahm és Miroslav Klose bejelentették, hogy nem lépnek többé pályára a címeres trikóban újabb védővel lett szegényebb a válogatott.
Per Mertesacker visszalép a német válogatottságtól. A FC Arsenal alkalmazásában álló középső védő az elmúlt szezonban összecsen 66! hivatalos mérkőzést abszolvált, ennél többet egy német se. A 29 éves futballista a ‘Süddeutsche Zeitung-nak adott interjújában így indolkolta meg döntését:
“Első sorban arról volt számomra szó, hogy tíz év válogatottság után ezt a részt jómagam zárjam le.” – majd így folytatta: “Bajnok akarok lenni az Arsenállal, valamint a Bajnokok Ligájában és messzire jutni.”
Mertesacker 103-szoros válogatottnak mondhatja magát a világbajnoki címmel a csúcson akarta abbahagyni. A Hannover 96 nevelése a jövőben így csakis az Arsenálra koncetrál, ahol nagy célokat tűztek ki a hétvégén rajtoló idényre.
A védelem közepén így a következő tornákon a jelen állapotok szerint Jérome Boateng (FC Bayern München) és Mats Hummels (Borussia Dortmund) játszanak a Nationalelfben.
Galeß
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…