Ruben Amorim személyes kérésére érkezne…
A Brighton azonban nem kér az üzletből…
BL-ben szereplő együttes igazolja le a fiatal olasz válogatott játékost!
Fortuna kegyes volt a magyar bajnokhoz…
Francia ellenfelet kapott a PSG; elkerülte egymást a két olasz óriás – kitűzték a rájátszás pontos párosításait….
A nyáron érkezett az olasz fővárosba!
Máris elhagyná Amszterdamot…
Kiválóan teljesít vele a csapat!
A 31 éves chilei kapus Claudio Bravo elismeri, hogy ő szeretne kezdeni, és akar is kezdeni az első bajnoki mérkőzésen az Elche ellen, és elárulta, hogy nagyon élvezi az életet Barcelonában.
Az új Barcelona kapus hiszi, hogy ő lesz az első számú kapus Luis Enriquénél, azaz maga mögé tudja utasítani Marc – André ter Stegent és Jordi Masipot is.
Bravo Júniusban csatlakozott a katalán óriáshoz még annak tudatában is, hogy előtte egy hónappal már szerződtették a Mönchengladbach fiatal tehetségét Ter Stegent.
Annak ellenére, hogy sérülés miatt nem állhat rendelkezésre az Elche ellen Ter Stegen, Luis Enrique nem mondta biztosra Bravo kezdetését, hiszen ott van még Masip is, aki szintén remek kapus.
Miután az edző elismerte, hogy nem tudja ki fog kezdeni az Elche ellen (ekkora még Ter Stegen rendelkezésre állt), mostanra egyre inkább úgy néz ki, hogy Bravo lesz a kezdő kapus.
“Az ő (Luis Enrique) álláspontja megnyugtatott” – mondta a Rac1-nek Bravo.
“Ki fog játszani (Elche ellen)? Mindig hiszem, hogy én fogok.”
“Igaz, hogy Ter Stegen előttem állt, de nem hiába vettek meg engem.”
Bravo nagy csodálója volt ezelőtt is a Barcának, de miután idekerült folyamatosan csak áradozik a csapatról.
“Nagyon kellemes az öltözői hangulat, és ezzel mindenki így van, aki a nyáron érkezett a csapathoz.”
“Alexis annak ellenére, hogy nem a szavak embere, azt mondta, hogy jól érezte magát Barcelonában.”
Tehát nagy valószínűséggel Claudio Bravo fogja védeni a Barcelona kapuját az első bajnoki mérkőzésen, és ezt tudja maga a kapus is.
Szajevics Patrik
Ruben Amorim személyes kérésére érkezne…
A Brighton azonban nem kér az üzletből…
BL-ben szereplő együttes igazolja le a fiatal olasz válogatott játékost!
Fortuna kegyes volt a magyar bajnokhoz…
Francia ellenfelet kapott a PSG; elkerülte egymást a két olasz óriás – kitűzték a rájátszás pontos párosításait….
A nyáron érkezett az olasz fővárosba!
Máris elhagyná Amszterdamot…
Kiválóan teljesít vele a csapat!
Közel áll a torinói klub ahhoz, hogy bejelentse legújabb érkezőjét…
Régi ismerősökkel is együtt játszhat…
Mindkét meccs a vártnál szorosabban alakult…
Nem lehetett kérdéses…
Robbie Keane elismerően beszélt a hangulatról és csapata 19 éves magyar középpályásáról is.
Az Ajax legyőzte a Galatasarayt, a Fenerbahce kis híján kiesett…
B-csapattal érkezett Budapestre az AZ Alkmaar. Hiba volt.
Tavaly nyár óta erősíti a klubot…
Már megérkezett leendő csapatához…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A kezdeti vezérszerep után leáldozott csillaga…
Ismét az olasz élvonalban futballozhat!
Megosztotta várakozásait az NL-playoff és a vb-selejtezők kapcsán…
Eddig is kölcsönben játszott a német klubnál