37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Az FC Barcelona rutinos középpályása, Xavi Hernández úgy gondolja, hogy bár valószínűleg utolsó idénye következik a katalán sztárcsapatban, még mindig fontos tagja lehet a kezdőtizenegynek.
Saját elmondása szerint Xavi kiemelkedő szerephez jutni Luis Enrique edzősködésének első évében is. Mi több, a katalán középpályás motor úgy érzi, hogy 17. szezonjában ennyi talán már ki jár neki, főleg úgy, hogy most mindent a Barcelonára tesz föl, lévén lemondta a további szereplést a spanyol válogatottban, a balul sikerült Világbajnokságot követően.
Tehát magyarul Xavi elhatározta, hogy 34 esztendősen bebizonyítja, bizony helye van a klubjában, még ha sok kritika is érte őt azért a játékáért, amelyért korábban még az egekbe magasztalták:
„Az én időm a nemzeti csapatnál véget ért, és mostantól összpontosítok az egyetlen célomra, a Barcára. Én veszettül versenyképes vagyok. Keményen fogok dolgozni, hogy hasznos legyek. Motiváltabb vagyok, mint az első napomon, mert szeretem mindezt. Keményen hajtok, hogy továbbra is fontos legyek. Az edző hozza a döntéseket, és készen állok bármire, és elfogadni a helyzetet. Nyerni akarok, legalább egy címet.” –fogadkozott Xavi, a futball történelmének egyik legtrófeagazdagabb játékosa.
Balogh József
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…