37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Ma este útjának indul a labda a Világbajnokok hazájában, Németországban is. A hagyományoknak megfelelően a címvédő otthonában rendezik a nyitómérkőzést, a Bayern vendége a Wolfsburg lesz.
Az átigazolási időszak utolsó hete előtt rajtol el a Bundesliga. A keretek már nagyjából kialakultak, új és mindenek felett érdekes játékosok érkeztek. A bajnoki cím esélyese idén is a rekorder FC Bayern München. A Borussia Dortmund költötte azonban a legtöbbet, és immáron a Schalke mellett a nyáron komoly neveket szerző Leverkusen és az egyben tartott Wolfsburg is beleszólhat az első helyekért folyó küzdelembe.
Péntek este 71 ezer néző előtt kezdi el az új szezont az FC Bayern München a VfL Wolfsburg ellen. A párosítás első ránézésre sima hazai sikernek tűnhet, azonban a Wolfsburg komoly erőt képvilsel. A bajoroknál renegeteg a VB-n résztvevő játékos, valamint olyan kulcsjátékosok sérültek, mint Bastian Schweinsteiger vagy Javi Martínez. Pep Guardiola edző három védős rendszerre állt át, az osztrák David Alaba így a középpályán futballozik – Dante, Jérome Boateng és Holger Badstuber alkothatják Manuel Neuer előtt a védelmi triót. A nyáron érkezett Robert Lewandowski bomba formában van, a szintén új szerzemény Sebastian Rode is a felkészülés egyik nyertese.
“Nem vagyunk egy ideális szituációban, tehát meg kell próbálnunk egy másféle megoldást találni. A megoldás pedig a futás. És egyszerűen játszani, futni és futni. A következő két hónap nagyon veszélyes és nehéz lesz.” – figyelmeztetett Guardiola.
A Borussia Dortmund is otthon kezd, az ő ellenfelük a nyáron újjá formálódott Bayer 04 Leverkusen. A BVB-től távozott Münchenbe Lewandowski, a lengyelt három csatárral próbálja meg pótolni a klub, Dong-Won Ji, Adrián Ramos és Ciro Immobile érkeztek. Továbbá a védelembe is új embert igazoltak a világbajnok Matthias Ginter személyében. A Leverkusennél edző váltás volt, Roger Schmidt ült le a kispadra, aki az elmúlt két szezonban a Red Bull Salzburgot trenírozta. Németországban is a gyors, letámadásos és mindek előtt offenzív játékot várják tőle. Ehhez hoztak is neki olyan futballusistákat, mint Josip Drmic vagy Hakan Calhanoglu – utóbbi Stefan Kießlinggel egyenlőre álom-párost alkot. Hozzájuk jön még a két U19-es Európa Bajnok Levin Öztunali és Julian Brandt.
Az átigazolások fényében érdemes lesz idén figyelni a nagyobbak mellett olyan csapatokra, mint a Hoffenheim, a Mönchengladbach a Hannover vagy az Augsburg. A Hoffenheim szűk 20 millió eurót költött, többek között Oliver Baumann, Szalai Ádám és Pirmin Schwegler érkeztek. A Gladbach idén is veszélyes lehet, a sztárok maradtak Marc-André ter Stegen kivételével és olyan játékosokat hoztak, mint Adré Hahn, Yan Sommer vagy Thorgan Hazard.
Thomas Schaaf ismét munkába állt, ő a Frankfurt padján esz látható. Visszatért a Köln is, ahol az osztrák Peter Stöger formált egy év alatt egy offenzív és ütőképes társaságot. A VfB Stuttgart nagy célokat idén nem tűzött ki, a 2007-ban bajnoki címire vezető edző, Armin Veh visszatérése azonban bizakodásra adhat okoz.
Bundesliga 1.forduló:
Péntek:
20:30: FC Bayern München – VfL Wolfsburg/ Eurosport 2
Szombat:
15:30: Hannover 96 – FC Schalke 04/ Eurosport 2
TSG 1889 Hoffenheim – FC Augsburg
Hertha BSC – SV Werder Bremen
Eintracht Frankfurt – SC Freiburg
1.FC Köln – Hamburger SV
18:30: Borussia Dortmund – Bayer 04 Leverkusen/ Eurosport2
Vasárnap:
15:30: SC Paderborn 07- 1.FSV Mainz 05/ Eurosport 2
17:30: Borussia Mönchengladbach – VfB Stuttgart/ Eurosport 2
Viel Spaß für die neue Saison!
Galeß
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…