Robbie Keane elismerően beszélt a hangulatról és csapata 19 éves magyar középpályásáról is.
Az Ajax legyőzte a Galatasarayt, a Fenerbahce kis híján kiesett…
B-csapattal érkezett Budapestre az AZ Alkmaar. Hiba volt.
Tavaly nyár óta erősíti a klubot…
Már megérkezett leendő csapatához…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A kezdeti vezérszerep után leáldozott csillaga…
Ismét az olasz élvonalban futballozhat!
Hosszú várakozás után végre útjára indul a La Liga a 2014-2015-ös kiírása. A mai napon egyből négy mérkőzést rendeznek, majd vasárnap és hétfőn már a sztárok is csatlakoznak.
A nyitány Malagában lesz esedékes, ahová a Bilbao látogat. Az Athletic Bilbao tavaly sikeresen kiharcolta a BL selejtező jogát, így jelen pillanatbanan bajnoki kötelezettségek mellett a Napoly elleni visszavágó kapja a legnagyobb figyelmet. Kérdéses hogy a rotáció hogyan fog működni a csapatnál, így nőnek az esélyei az egykor szebb napokat is látott Malagának. Minden esetre két jó csapat csap össze, és remek mérkőzésre van kilátás.
A program a Granada Deprtivo mérkőzéssel folytatódik. Ha csak abból indulunk ki, hogy a Depor most jutott vissza az első osztályba, a már tavaly is élvonalbeli Granadát tekinthetjük a mérkőzés esélyesének. A két klub múltját figyelembe véve viszont már egyértelműen az újonc csapat tűnik jobbnak. Szoros mérkőzés lesz, bármi lehet. Ezzel egy időben viszont egy óriási rangadót is rendeznek, mégpedig a Sevilla-Valencia összecsapást. A forduló egyik legnagyobb párosítása az biztos. Mindkét csapat nagy reményekkel vág neki a bajnokságnak, és céljaikhoz egy jó rajt jelenthetné az első lépcsőt. A siker viszont csak a másik testén keresztül lehetséges. Épp ezért számít csemegének a két top csapat randevúja.
Levezetésként a későeste az Espanol szórakoztathat minket, amely az Almeria otthonába látogat. Tavaly egyik fél sem zárt jó évet, az Almeria bent maradása egy ponton múlt, az Espanol viszont csap kettővel szerzett többet náluk. Mindkét oldalon a bent maradás a cél, amihez viszont pontok kellenek. Ezért fontos az ő összecsapásuk.
Vasárnap a Real Sociedad is megkezdi majd az évet. Mindenképpen szeretnék megjavítani a tavalyi 7. helyüket, amihez az első lépést az Eibar elleni győzelem jelenthetné. Erre minden esély adott, hiszen a két klub közti különbségek óriásiak. Az Eibar tavaly bajnok lett a spanyol második vonalban, ám meglepetés lenne ha bármilyen veszélyt tudnának jelenteni a Sociedadra.
A Barcelona este játszik majd az Elche ellen. Az esélyeket kár taglalni, hiszen minden emberi számítás szerint a katalánok sikerére van a legnagyobb esély. Az edzőváltás után újjáépül az utóbbi évek sikercsapata. Érdekes lesz majd látni, miként teljesítenek majd a katalánok, és milyenek az edzői stáb elképzelései a játékot illetően. Persze az első fordulóban még nem várható tőlük túl kiforrott játék, de mindenképpen láthatunk majd jelzésértékű mozgásokat, amik sokat elárulhatnak a Barca következő évéről. Rajtuk kívül lesz még két mérkőzés, nevezetesen a Celta Vigo-Getafe, és a Levante-Villarreeal.
A Szuperkupa döntő után mindkét madridi csapat játszik egy-egy bajnokit is. A Real a Cordobát fogadja, míg az Atletico a Rayo otthonába látogat. Velük kapcsolatban is elmondható az ami a Barcelonánál is volt. A mérkőzés elsősorban nem az ellenfél miatt, hanem az újdonságok miatt lesz érdekes. A címvédőnél történtek nagyobb változások, így ott több lesz a látnivaló. Abból a szempontból legalábbis biztosan, hogy több az új játékos, és fel lehet majd mérni, mennyire sikerültek jól az igazolások, mennyire sikerült pótolni a távozókat. Látnivaló persze akad bőven a Real oldalán is. A Real Madrid hazai pályán játszik majd, és félelmetesen erős keretével nem kizárt hogy gálával üzen majd a többieknek. Erre többek között a barcának és az Atleticónak is van esélye, de ott még össze kell érnie az új közegnek, és első nekifutásra talán még nem elvárható egy nagy különbségű győzelem, de majd meglátjuk.
Mérkőzések:
Szombat
19:00 Malaga – Athletic Bilbao (TV: Sport 2)
21:00 Sevilla – Valencia (TV: Sport 2)
21:00 Granada – Deportivo
23:00 Almeria – Espanol (TV: Sport 2)
Vasárnap
19:00 Eibar – Real Sociedad (TV: Sport 1)
21:00 Barcelona – Elche (TV: Sport 1)
21:00 Celta Vigo – Getafe
23:00 Levante – Villarreal
Hétfő
19:45 Real Madrid – Cordoba (TV: Sport 1)
22:00 Rayo Vallecano – Atletico Madrid (TV: Sport 1)
Baranyai Balázs
Nem lehetett kérdéses…
Robbie Keane elismerően beszélt a hangulatról és csapata 19 éves magyar középpályásáról is.
Az Ajax legyőzte a Galatasarayt, a Fenerbahce kis híján kiesett…
B-csapattal érkezett Budapestre az AZ Alkmaar. Hiba volt.
Tavaly nyár óta erősíti a klubot…
Már megérkezett leendő csapatához…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A kezdeti vezérszerep után leáldozott csillaga…
Ismét az olasz élvonalban futballozhat!
Megosztotta várakozásait az NL-playoff és a vb-selejtezők kapcsán…
Eddig is kölcsönben játszott a német klubnál
Még jó pár évig a katalán gárda kötelékébe fog tartozni
A Real Madrid vagy a Celtic vagy a Manchester City ellen folytatja a Bajnokok Ligáját…
Két magyar csapatnál is feltűnt…
Pénteken sorsolják ki a playoff-kör pontos párosításait…
Egy hét alatt hatalmasat fordult a világ a rotterdamiakkal…
Tapasztalt szakembertől várják a formajavulást a BVB-nél…
Idő kérdése, és hivatalossá válik a transzfer…
Legutóbb Kassán futballozott…
Megannyi pletyka szólt már a távozásáról…
A bajorok sportigazgatója szerint már dolgoznak a mindenki számára megfelelő megoldáson…
Már zajlanak az egyeztetések…
Sorsdöntő meccset játszanak a zöld-fehérek…
Paraguay is fontos lépést tett a továbbjutás felé…