Paraguay is fontos lépést tett a továbbjutás felé…
Szintén befért a legjobb nyolc csapat közé az Arsenal és az Aston Villa is, az Atalanta végül nem került be
Az alapszakasz utolsó fordulójának összefoglalója
Pep Guardiolának igaza lett, a City-t megérintette a kiesés réme…
Hatalmas bajban Pep Guardiola csapata!
A brazil klub 2026 végéig kötött szerződést a rutinos védővel!
A klubok már megállapodtak a transzferről
Az olasz Lecce fiataljával már megszülethetett a megegyezés…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Második mérkőzését is letudta Medgyes Péter együttese a hölgyek európai kupasorozatának hármas számú selejtezőcsoportjában, ezúttal mindössze egy góllal sikerült diadalmaskodni, így a csütörtöki meccsen győznie kell a magyar együttesnek a továbbjutáshoz.
A szombati, Pärnu elleni háromgólos siker után ezúttal a házigazda Ekonomist került sorra a magyar bajnoknak Nikšicben. A találkozót valamivel aktívabban kezdte a montenegrói együttes, már az első percekben igyekezett javítani a Pomurje elleni zakó után, ám az MTK védelme jól állta a rohamokat. Medgyes Péter több helyen is változtatott a szombati összecsapáshoz képest, így kispadon kezdett Nagy Lilla, Csányi Diána is, míg Tell Zsófia sérülés miatt nem tudott pályára lépni. Kellett negyedóra mire helyzetig jutott a magyar bajnok, de Kaján Zsanett két perc alatt két ziccert is elpuskázott, majd két hazai lehetőség következett, mindkettő kimaradt. Az első játékrész nagyobbik felében érdekes módon – az uefa tudósítása szerint – elég sok szabálytalanság miatt nem alakult ki folyamatos játék. A legnagyobb hazai ziccer a harmincötödik percben adódott Krivokapic előtt, de Szőcs Réka a helyén volt, így nem sikerült vezetést szereznie a montenegróiaknak. Ennek következtében gól nélküli döntetlennel vonultak pihenni a csapatok, hogy aztán a szünetben nyerőt húzzon a magyar bajnok edzője, Medgyes Péter pályára vezényelte Nagy Lillát, akivel rögvest veszélyesebb lett a mieink játéka, annak ellenére, hogy az első lehetőséget a vendéglátók hagyták ki. A folytatásra egy szintén gyors játékost, Csányit küldte be a kék-fehérek szakvezetője, így mindkét szélen gyors futballistákkal tudta megerősíteni támadósorát a magyar brigád, nem is kellett sokáig várni a gólra. Az ötvennyolcaik percben Pádár Anita ugratta ki Nagy Lillát, aki nem hibázott. A gól után próbált nyomást gyakorolni ellenfelére a magyar csapat, sikertelenül, mert egyre inkább kiegyenlítődött a játék, és akadt minkét oldalon helyzet, a kapusok sem unatkoztak tehát. És miután minkét kapus remekelt, maradt a szűk egygólos különbség, aminek következtében csütörtökön mindenképpen le kell győzni a szlovén Pomurje együttesét, amely – akárcsak szombaton – ezúttal is négy gólt rúgva nyert, és vezeti a csoportot.
MTK – Ekonomist 1-0 (0-0)
Nikšic, Gradski stadion, vezette: Kristina Husballe (dán) (Tina Madsen – dán, Tina Tyteca –belga)
MTK: Szőcs Réka – Vesszős Mercédesz, Gál Tímea, Demeter Réka, Szabó Zsuzsanna – Diószegi Fanni (Nagy Lilla, a szünetben), Hummel-Smuczer Angéla, Papp Dóra – Méry Rita (Csányi Diána, 54.), Pádár Anita – Kaján Zsanett (Fogl Katalin, 90+3.)
Ekonomist: Milačić – Nedić, Mrkić, Bjelica (Goranović, 90+1.) – Djukić (Božić, 88.), Vulić, Vujičić (N. Micunović, 78.), Sturanović – Bojat, Krivokapić
g.: Nagy L. (58.)
s.: Papp D. (71.) ill.: Djukic (43.), Bojat (72.)
Pärnu – Pomurje 0-4 (0-1)
g.: Tanja Vrabel (17., 70.), Špela Kolbl (79.), Manja Rogan (83.)
A csoport állása:
1. Pomurje 6 pont (+8), 2. MTK 6 pont (+4), 3. Ekonomist 0 pont (-5), 4. Pärnu 0 pont (-7)
Gavalovits Sándor
Paraguay is fontos lépést tett a továbbjutás felé…
Szintén befért a legjobb nyolc csapat közé az Arsenal és az Aston Villa is, az Atalanta végül nem került be
Az alapszakasz utolsó fordulójának összefoglalója
Pep Guardiolának igaza lett, a City-t megérintette a kiesés réme…
Hatalmas bajban Pep Guardiola csapata!
A brazil klub 2026 végéig kötött szerződést a rutinos védővel!
A klubok már megállapodtak a transzferről
Nem ment mostanában a csapatának
Az olasz Lecce fiataljával már megszülethetett a megegyezés…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A játékos ezelőtt hosszabbított az angol klubbal
Elmesélte, hogy került hozzájuk…
Mellőzte őt legutóbbi klubja…
Lassan minden kirakós a helyére kerülhet…
Egy különleges záradék is belekerült a szerződésébe…
Klubtörténeti pillanat…
Tartalékosak lesznek Hollandiában…
A legjobb nyolc azonban már csak egy csoda folytán lehet meg a madridiaknak…
Holland válogatott játékost szemeltek ki a nápolyiak…
Újabb fiatal csatártehetség a szaúdi csapat radarján…
Jelentős külföldi tapasztalattal rendelkezik…
Elhárultak az akadályok…
Mindketten fontos lépést tettek a továbbjutás felé…
Nem ismeretlen Magyarországon…
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását