Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
Két mérkőzés kivételével lejátszották a Ligakupa első körét, született több vaskos meglepetés is. Első helyen a Diósgyőr veresége Cegléden, de nem lehet büszke döntetlenjére a Debrecen és a Győr sem. Kikapott a Puskás Akadémia, és a Pápa is.
Az élvonalbeli együttesek közül csak a Videoton, a Nyíregyháza, a Pécs, valamint a Haladás tudott nyerni. A fehérváriaknál Feczesin Róbert duplázott, Sejben Viktor és Ács Ádám személyében két ifjonc is betalált. A Győr nem bírt odahaza a Honvéddal, hatgólos döntetlent ért el a fővárosi együttes ellenében Horváth Ferenc csapata. Cegléden kapott nagy verést a Diósgyőr, igaz a miskolciak nem a legerősebb csapatukkal álltak ki, akárcsak a többi élvonalbeli együttes, de ez a vereség akkor is arcpirítónak vehető. A Debrecen sem remekelt, mindössze sovány döntetlenre volt képes a Szeged 2011 ellen. A Soroksár meglepte a Puskás Akadémiát.
Eredmények:
A csoport:
Ceglédi VSE – DVTK 4-1 (0-1)
g.: Griffiths (47., öngól), Viniczai V. (50.), Laczkó M. (83.), Kormos L. (84.) ill.: Mahalek (35.)
Szolnok – Nyíregyháza 0-2 (0-2)
g.: Spitzmüller I. (19.), Pekár L. (36.)
B. csoport:
DVSC – Szeged 2011 1-1 (0-1)
g.: Ludánszki B. (80.) ill.: Manga Zs. (33.)
Békéscsaba – Kecskemét 2-3 (1-3)
g.: Vólent R. (19.), Birtalan B. (53.) ill.: Gréczi G. (9.), Novák Cs. (22.), Szabó T. (33.)
C. csoport:
Balmazújváros – Mezőkövesd 1-5 (1-2)
g.: Andorkó S. (15.) ill.: Pantovic (2., 41.), Baracskai (53.), Csirmaz I. (72.), Menougong (85.)
MTK – Dunaújváros – 09. 03
D. csoport:
ETO – Honvéd 3-3 (2-1)
g.: Dudás (10., 44.), Martínez (58.) ill.: Szabados K. (28.), Kendia Traoré (74.), Mancini (90+3.)
Csákvár – Gyirmót 1-1 (0-1)
g.: Horváth R. (59.) ill.: Anorka (44.)
kiállítva: Molnár M. (Gyirmót, 68.)
E. csoport:
Videoton – Ajka 4-0 (2-0)
g.: Sejben Viktor (26.), Feczesin (34., 65.), Ács Áám (88.)
Újpest – Vasas – 09.03
F. csoport:
ZTE – Kaposvár 1-0 (0-0)
g.: Bailo D. (90+3.)
Paks – FTC – 09.03
G. csoport:
Sopron – Siófok 0-2 (0-2)
g.: Fazekas N. (25., öngól), Peszmeg V. (43.)
Pápa – Haladás 0-2 (0-2)
g.: Gaál B. (11.), Városi V. (20.)
kiállítva: Tóth G. (Pápa, 62.)
H. csoport:
Soroksár – PAFC 3-2 (2-0)
g.: Hodgyai L. (22.), Kocsis D. (37.), Szabó R. (82.) ill.: Sallai R. (67.), Szakály D. (88.)
SZTK – PMFC 0-1 (0-0)
g.: Rácz F. (84.)
kiállítva: Kvekveskiri (SZTK, 86.)
Gavalovits Sándor
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”