Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A magyar piac utolsó pár órája tartogatott egy-két meglepetést, többek között egy válogatott védő kölcsönbe adását, de érkezők is voltak.
Kezdjük az MTK-val, hiszen a kék-fehérek késő este hivatalosan is bejelentették, hogy Rodenbücher Istvánt kölcsönadták a Vasasnak. A válogatott bekk az idény végéig szerepel a piros-kékeknél. Szintén kölcsönben folytatja Almási Patrik. A fiatal kapus az elkövetkezendő fél évet a III. kerületi TVE együttesénél tölti. Korábban a REAC foglalkoztatta a 2008 és 2011 között az agárdi Sándor Károly Akadémián nevelkedett portást. De nem csak adott, hanem hozott is az MTK. Nagyváradról két fiatalt szerződtetett a klub. Tonkó Róbert és Kovaciu Carlos egyaránt az U21-es együttesben futballozik majd.
Kispesten nem volt nagy mozgás, az utolsó órákban mindössze az Olaszországból érkező Jevrem Kosnic-ot vették kölcsön egy évre. A 21 éves védő a Serie A-ban szereplő Palermo játékosa volt.
Dunaújvárosban is volt némi mozgás, miután a klub szerződtette a szlovén Timotej Doleket, aki legutóbb a Maribor alkalmazásában állt, de megfordult a Mura és a Lendava csapataiban is. A 183 centi magas, 24 esztendős középpályás nyilatkozott is új klubja honlapján. „Több olyan játékost is ismerek, akik a magyar bajnokságban játszanak, így tudom, hogy ez milyen erős. Bízom abban, hogy be tudok kerülni a kezdőcsapatba, és játékommal hozzásegítem csapatomat a célok eléréséhez.” Dobos Barna, a csapat edzője nemcsak a szlovén légiósról, hanem Nikházi Márkról beszélt: „Nagyon fontos feladatunk az, hogy tovább tudjuk stabilizálni a védekezésünket és a középpályánkat. Ezért két olyan játékos érkezett hozzánk, akik ebben segítségünkre lehetnek. Timotej Dodlekre egyébként nem csak a középpályán, hanem a védelemben és a csatárjátékban is számíthatunk.”
Gavalovits Sándor
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”