Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
A Juvnetus mindenféle különösebb probléma nélkül intézte el az Udinese csapatát.
Juventus – Udinese: 2-0
G: Tévez (8.), Marchisio (75.) ill. –
Juventus: Buffon, Cáceres – Bonucci – Ogbonna, Lichtsteiner – Marchisio – Perreyra (Padoin 85.) – Pogba – Evra, Tévez (Coman 81.) – Llorente (Morata 89.)
Udinese: Karnezis, Bubnjic – Danilo – Widmer, Heurtaux – Allan – Koné (Théréau 81.) – Guilherme (Pinzi 73.) – Pasquale, Di Natale – Muriel (Fernandes 46.)
A 8. percben már előnybe is került a címvédő, Tévez talált a kapuba Lichtsteiner jobbról érkező centerezése után. A 29. percben Llorente készítette le Perreyrának a labdát lövésre, de az ex-Udinese játékos csúnyán fölé lőtt. A 33. percben ismét a spanyol óriás készített le egy labdát, ezúttal Tévez tévesztette el a célt. A hazaiak mindenáron szerették volna a második gólt is megszerezni, a 36. percben Lichtsteiner került komoly helyzetbe, viszont ő sem talált kaput. 3 perccel később Karnezis rossz helyre bokszolt egy labdát, amit Pogba visszalőtt, de a kapus visszaért, és megfogta a lövést. A félidő vége előtt 1 perccel ismételten Pogba próbálkozott, ezúttal sem járt sikerrel.
A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, Pogba tűzött kapura egy szabadrúgást, Karnezis azonban óriásit védett. Ezt követően aktivizálta magát az Udinese, a 66. percben Bubnjic ugyan a kapuba talált, de les miatt, jogosan, érvénytelenítették. A 71. percben aztán megint a hazaiak veszélyeztettek, Karnezis védte Tévez kísérletét. 4 perccel később aztán a Juventus megszerezte a hőnáhított 2. gólt, Marchisio bombázott a bal alsóba cirka 20 méterről. A vendégek előtt még a 84. percben adódott egy lehetőség, egy szöglet után fejelhetett Heurtaux, Buffon viszont nem jött zavarba, mert a labda kényelmesen mellé csordogált. A hosszabbítás utolsó percében Morata előtt ott volt a lehetőség, hogy góllal mutatkozzon be, Karnezis azonban leért.
A Juve így is megérdemelten nyert, és tartja a lépést a Romával.
Tereh Balázs
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál
Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…