A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Az egyik, hanem a legizgalmasabb csoportként aposztrofálható, az E csoport. A csoport két gigásza, azaz az FC Barcelona, és a Paris Saint-Germain ma még elkerülte egymást, igaz már ma is különböző nehézségű feladat elé néztek. Ugyanis míg Messiék az előzetesen pofozógépnek szánt APOEL-t fogadták, addig a párizsiak a számunkra nagyon is kellemetlen emlékű Amsterdam ArenA-ba látogattak.
Bajnokok Ligája – E csoport; 1. forduló
A várakozásokkal ellentétben sokkal nehezebben szerezte meg első idei BL meccsén, az első győzelmét az FC Brcelona együttese.
A Nou Camp közönsége ugyan arra várt, hogy a katalán kirakatcsapat minimum megszerzi a gárda történetének 500. európai kupaporondos gólját is, végül szerényebb teljesítménnyel kellett megelégednie, a hazai drukkereknek.
A másodlagos célkitűzés, miszerint Lionel Messi pedig megszerzi karrierje 399., és 400. felnőtt gólját is, szintén hamvába holt remény lett.
A Barca bár végül simán hozta a tőle megszokott óriási labdabirtoklási fölényt, és rengeteg kapura lövést, ez végül kevés lett ma este. Ugyanis a kissé tippmix gyilkos estén az APOEL nehezen adta magát, igaz, ehhez kellett a „Blaugranas” még mindig idény eleji formája.
A három pontot jelentő egyetlen találatot a nemsokára már kétszeresen apuka, Gerard Piqué szerezte, akiről még időtlen-idők óta nem lehetett jót írni, egy adott Barca-meccset követően.
FC Barcelona – APOEL Nicosia 1-0 (1-0)
Barcelona, Nou Camp
Vezette: Deniz Aytekin (török)
Barcelona: Ter Stegen – Alves, Bartra, Piqué, Adriano – Xavi, Samper, Sergi Roberto – Munir, Messi, Neymar.
APOEL: Urko Pardo – Guilherme, Carlao, Antoniadesz, Mário Sérgio – Tiago Gomes, Vinicius, Morais, Aloneftisz – Sheridan, De Vincenti.
Gólszerző: Piqué (28. perc)
Sárgalapok: Vinicius (11. perc), Antoniades (27.)
Meglepően domináns szerepet tudott kialakítani az Ajax, az előzetesen esélyesebbnek tekintett PSG ellen. Pedig az első játékrész elején, alig negyedórát követően már vezettek is a vendég franciák. Zlatan Ibrahimovic gólpasszát Édinson Cavani váltotta gólra, ez a szünetig így teljesen dehonesztálta is a hollandokat.
Az Ajax csak a szünetet követően tudott felocsudni, és többször is eltalálni Salvatore Sirigu kapuját.
Igaz, az egyenlítés nem sikerült azonnal az amszterdamiak számára, ám ismét megmutatkozott, hogy Frank de Boer óriási pedagógus: az Eredvisie címvédője ugyanis elképesztő harcos stílust vett magára. Így pedig érkezett is a 74- percben, a jól megérdemelt egalizálás, majd negyedórával később az igazságos pontosztás.
Kérdés, hogy az amszterdamiak mire mennek majd, mondjuk a Barcelona ellen, míg a PSG képes lesz-e a továbbiakban favorithoz méltóan a pontok szorgosabb gyűjtéséhez?
Ajax – Paris Saint-Germain 1-1 (0-1)
Amszterdam, Amstedam ArenA
Vezette: Wolfgang Stark (német)
Ajax: Cillessen – Van Rhijn, Veltman, Moisander, Boilesen – Klaassen, Viergever, Serero – Schöne, Sigthórsson, Andersen.
PSG: Sirigu – Van der Wiel, Marquinhos, David Luiz, Maxwell – Verratti, Thiago Motta, Matuidi – Cavani, Ibrahimovic, Lucas.
Gólszerzők: Schöne (74. perc), illetve Cavani (14.)
Sárgalapok: Klaassen (30. perc), Veltman (56.), El-Ghazi (68.), Serero (69.), illetve Marquinhos (72.)
Az E csoport állása:
1. Barcelona 3 pont (1-0)
2. Ajax 1 pont (1-1)
3. PSG 1 pont (1-1)
4. APOEL 0 pont (0-1)
Balogh József
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál
Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak