Pep Guardiola nagy bejelentést tett a City kulcsemberéről…
A szezon második felében itt játszhat…
Történelmi pillanat az Exeter City – Oxford United találkozón…
Bajnokságon belülről erősítenének a londoni kékek…
Üzletet kötött egymással a Cruz Azul és a Chivas…
Nem tudta megközelíteni a korábbi formáját az elmúlt fél évben…
Trincao hibája döntöttel el a trófea sorsát…
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
Felszabadult játékkal rukkolt ki a magyar női válogatott a lovechi összecsapáson, mely utolsó világbajnoki selejtezője volt a társaságnak.
A keddi esős idő után szerdán élelőtt még esett, de a mérkőzés kezdetére elállt a égi áldás, így csak a vizes pályával kellett megbarátkoznia a két válogatottnak, sőt a szünetre még a nap is kisütött, így ieális futballidőben zajlott a második félidő, amely végül kiütéses magyar sikert hozott.
Az osztrákok elleni jubiláns Szőcs Réka – ötvenedszer öltötte magára a címeres dresszt – a bolgárok elleni összecsapáson Hummel-Smuczer Angéla lett a magyar labdarúgás történelmének harmadik századosa. Az örökrangsorban Pádár Anita immár 121-szeres, Bozsik József 101-szeres válogatott. Már csak ők ketten előzik meg az MTK örökifjú csapatkapitányát.
A kötelező a legnehezebb. Nos, eleinte úgy tűnt valóban nehéz lesz, hiszen hiába ragadta magához a kezdeményezést a magyar együttes már a meccs elején, a bolgárok az első félórában tartották magukat, ám akkor érkezett Csiszár Henrietta, és megszerezte a vezetést. A Marosvásárhely középpályása már az osztrákok ellen is elemében volt, hiszen két remek passzal járult hozzá az akkori három gólunkhoz. Ezúttal befejező emberként is jókor volt jó helyen. A szünet előtt még Sipos Lilla volt eredményes, akinek nagyon megy a bolgárok ellen, hiszen már a pesti összecsapáson is betalált. Ha ekkor felszabadult játékról beszélhettünk, mit mondjunk a második félideiről? A szünetben érkezett Vágó Fanni, és Rácz Zsófia, de előbbi vált főszereplővé. Alig kezdődött el a játékrész, amikor Zeller Dóra ugratta ki remekül az Olimpia Cluj támadóját, aki nem is teketóriázott sokat, megszerezte első gólját. A játékrész derekán Csiszár passzát váltotta gólra, majd három percen belül Sipos Lilla szolgálta ki Vágót, újabb öt perc múlva szintén Sipos-Vágó összjáték után szerzett gólt a támadó. A végeredményt Sipos Lilla állította be a hajrában egy hajrában szerzett szépségdíjas góllal.
A hét gólon kívül is volt több gólszerzési lehetősége Markó Edina lányainak, ám ezeket vagy a bolgár kapus védte, vagy kicsit tévedtek a mieink, ám Szőcs Rékának is volt dolga, még ha ritkán is kellett közbeavatkoznia. Méltó köszöntése volt tehát a bolgárok elleni siker Hummel-Smuczer Angélának.
Bulgária – Magyarország 0-7 (0-2)
Lovech, 250 néző, vezette: Sofia Karagiorgi (Angela Kyriakou, Niki Karagiorgi – ciprusiak)
Bulgária: Shananska – Mahlelieva, Razhgeva, Slavcheva, Atanasova – Petkova (Georgieva, 52.), Asenova (Krasteva, 84.), Nacheva, Petrunova – Kostova – Koshuleva (Gospodinova, 62.)
Magyarország: Szőcs Réka – Szeitl Szilvia, Tálosi Szabina, Gál Tímea, Tóth Gabriella (Vágó Fanni, a szünetben) – Hummel-Smuczer Angéla – Zeller Dóra, Csiszár Henrietta (Pádár Anita, 77.), Szuh Erika, Sipos Lilla – Nagy Lilla (Rácz Zsófia, a szünetben)
g.: Csiszár H. (30.), Sipos L. (39., 90.), Vágó F. (51., 64., 67., 71.)
s.: Hummel-Smuczer (23.), Zeller D. (88.)
Gavalovits Sándor
Pep Guardiola nagy bejelentést tett a City kulcsemberéről…
A szezon második felében itt játszhat…
Történelmi pillanat az Exeter City – Oxford United találkozón…
Bajnokságon belülről erősítenének a londoni kékek…
Üzletet kötött egymással a Cruz Azul és a Chivas…
Nem tudta megközelíteni a korábbi formáját az elmúlt fél évben…
Trincao hibája döntöttel el a trófea sorsát…
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…