Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Hivatalossá vált, az amit már sejteni lehetett, az Európai Labdarúgó-szövetség vizsgálatot indított hét klub ellen, a pénzügyi fair play megsértésének gyanúja miatt. Amennyiben a klubok “bűnössége” beigazolódik, akár a nemzetközi kupaszereplésük is veszélybe kerülhet a szabályok értelmében.
Kép Forrása: welt.de
A hírek szerint a vizsgált kluboknak három évre visszamenőleg kell bemutatniuk könyvelésüket. Ezt azért nem értjük, mivel a fait play szabály egy új keletű dolog, mely most került bevezetésre, korábban pedig próbaévről beszéltek. Miért nyúlnak most vissza három évre!? Jó lenne, ha végre tisztázódna a fair play körüli szabályrendszer, mert úgy fest, hogy a klubok sincsenek tisztában vele. Saját kárukra aligha költekeznék túl magukat…
Íme az érintett klubok listája:
AS Roma, Internazionale, Liverpool, AS Monaco, Besiktas, Krasnodar és a Sporting CP.
Egy biztos, és ezt fixen tudjuk a szabályzatról, hogy a klubok legfeljebb annyit költenek, amennyi profitot termeltek a labdarúgással kapcsolatos tevékenységből. Kivételt képez az utánpótlás, ott nincsenek gátak.
Arrow
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
Ezzel a sikerrel nyolc pontra elléptek a kiesőzónától!
Kedden az Atlético Madrid ellen lépnek pályára
Hamarosan megkötik a megállapodást…
A Ferencváros mérkőzését elhalasztották…
Helycsere az élmezőnyben…
“Ha valaki másképp dönt, mint azt a Bayernnél szeretnénk, tovább fogunk lépni…”
Bombaformában rajtoltak…