Érthetően elégedettek voltak a mieink, igaz egy-két kritikus mondat így is akadt.
fotó: mlsz.hu
A mérkőzés lefújása után a magyar válogatott tagjai együtt ünnepeltek a szurkolókkal, és a mezek is a drukkerek között landoltak.
A szövetségi kapitány, Dárdai Pál mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján kiemelte a csapategységet, a küzdőszellemet, nem utolsósorban a szurkolókat. „Nem úgy kezdtünk, ahogy terveztem, nem úgy húztuk meg az első tíz percet, ahogy szerettem volna. Amíg nem kerültünk hátrányba, addig nagyon kapkodtunk, nem nyugodtunk meg – kezdte sajtótájékoztatóját Dárdai Pál. – A románok nagyon sokat invesztáltak, ezzel a futómennyiséggel, ha nem rúgták volna a gólt a félidő előtt, végük lett volna, ennyit nem lehet futni. Belementek egy ilyen kockázatba. A második félidőben fölénybe is kerültünk, és ha mi vezettünk volna, egy kicsit másképp nézett volna ki. De ez egy igazságos döntetlen.” A kapitány Gera Zoltánt nevezte a találkozó legjobbjának. „Gera Zoltán a mezőny legjobbja volt, de nem tud kilencven percet játszani. Jól jöttek be a cserék. A középpályás letámadásban azokon a területeken, ahol szerettük volna, megszereztük a labdát, négy nap alatt ez volt az elsődleges cél. Nem maradt azonban idő a támadózónában való presszingre, ott bizonytalanok voltunk. A labdaszerzés utáni megindulások az első félidőben nem jöttek, a másodikban igen. Reméljük, két-három meccs múlva ez mégjobban funkcionál. A románok nem leptek meg semmivel, talán csak azzal, hogy a védekezésüket kissé visszább húzták.”
Kitért arra is, hogy a lefújás után a szurkolók éltették a fiatal szakembert. „Nagyon jó érzés volt, hogy a szurkolók engem éltettek, nagyon jó stábbal dolgozom, nagyon segítették a munkát. Ez az egész a szurkolókról szól. Régóta járnak ide Romániába, gólt rúgni és pontot vinni innen nem szoktunk. Elégedetten mennek haza, és ezt meg is érdemlik a szurkolók. Ne legyünk telhetetlenek, ez egy nagyon jó és összeszokott román csapat. Az én játékosaim négy napot kaptak a mi játékrendszerünk megtanulására. Ennek ellenére nagyobbat játszottunk, mint a román csapat.”
Az előre tervezett cserékről is beszélt Dárdai. „Nem éreztem a nagy veszélyt, alig vártam, hogy a gól után az öltözőbe menjünk, s meghúzzuk az előre eltervezett cseréket. Mondom még egyszer, hogy ennyit nem lehet futni, mint a románok tették az első félidőben. Biztos voltam, hogy a másodikban meglesznek a lehetőségek. A románok eltaktikázták magukat.”
Így látták a játékosok
fotó: mlsz.hu
Dzsudzsák Balázs: „Abszolút megérdemelt a döntetlen, főleg ha még azt is hozzávesszük, hogy az utolsó percben ajtó-ablak helyzete volt Nikónak, és pár percen múlott, hogy nagyobb örömet szerezzünk és még nagyobb tettet hajtsunk végre. Természetesen nem vagyunk elégedetlenek az eredménnyel, amit lehetett ebből az öt napból, egy új felfogással, egy új stábbal, kihoztuk a legnagyobb rivális elleni meccsből. A második félidőben úgy játszottunk, ahogy kell, ahogy azt megbeszéltük. Nem volt helyzetük, nem tudtak mögénk kerülni, uraltuk a középpályát. Köszönettel tartozom mindenkinek, aki ezt a túrát megtette, remélem, hogy otthon is büszkék ránk. Az első félidőben hazai pályán szerették volna minél hamarabb feltörni a védekezésünket. Negyvennégy percig ha nem is jól, de szervezetten játszottunk, aztán sajnos egyszer kihagytunk, és be is találtak. Az első játékrészben nem nagyon mertünk bátran előre menni, valami miatt akadozott a támadójátékunk, könnyen eladtuk a megszerzett labdákat. A szünetben semmi extra nem történt, mindenki nyugodt volt, a stábot is beleértve, mindenki látta, hogy a románok nem jobbak ezen a meccsen, és azt kell elhinnünk, amit a héten nem közhelyként, de a kapitány és mi is hangsúlyoztunk, hogy jó játékosok vagyunk, meg merjük mi is csinálni az egy-egyeket, és le is tudjuk venni őket, ha kell. Ezzel az eredménnyel a legnagyobb rivális otthonában nem kell szégyenkeznünk, és remélem, hogy kijavítottuk a tavalyi hibát. Dárdai Pál teljesen más mentalitást hozott a magyar válogatottba, azt, ami külföldön megszokott. A második félidőben úgy teljesítettünk, ahogy a kapitány eltervezte. Csúsztunk-másztunk a labdáért, a végsőkig küzdöttünk. Egy félidő kellett ahhoz, hogy a megilletődöttség alól felszabaduljunk. A kapitány elhitette velünk, hogy Bukarestben is lehet esélyünk, de kellett hozzá negyvenöt perc, mire ez tudatosult bennünk. Ha úgy éreztem volna, hogy nem tudok hozzátenni a mérkőzéshez, lehet, hogy átengedtem volna a lehetőséget Tőzsér Daninak, hiszen neki is nagyon jó a rúgótechnikája, de ha nem jön oda, lehet, hogy másképpen rúgtam volna el. Nyilasi Tibor a hét elején megkérdezte, hogy miért csak két méterről futok neki a labdának. A lefújás után nyakon vágott, hogy erről beszélt… Azt sem tudtam, hová szaladjak. Legszívesebben a saját szurkolóink előtt ünnepeltem volna a gólomat, de féltem, hogy mindenki utánam jön a saját térfelünkre, és elkezdik a játékot. Nagy feszültség szabadult ki belőlem, kis túlzással vártam a meccs végét, hogy valami eredménye is legyen a gólomnak.”
Szalai Ádám: „Az első félidőben kicsit meg voltunk illetődve, amikor előre kellett menni. Tudtuk, hogy az első tizenöt percet meg fogják húzni, próbáltunk védekezni. Aztán volt a lesgól. Kicsit már az is szerencsés volt, hogy egyáltalán kapura tudtunk lőni, mert nagyon be voltunk szorulva, nagyon kevés volt részünkről a támadás. Aztán jött a gól. Ilyen szinten megint csak nem fordulhat elő, hogy amikor tizenegy emberrel védekezünk, a végén a csatár öt méterről csak bepasszolja a labdát a kapuba. Szóval itt megint volt egy kis hiba a csapatvédekezésben. Inkább a gól jött nagyon rosszkor. Sokunk fejében már az volt, hogy nulla–nullával hozzuk az első félidőt. A helyzet nagyon rosszabb már nem lehetett, éreztem is a csapaton, mintha az egy–nulla levett volna valamennyit a (lelki) teherből, szabadabban játszottunk. De mindenki láthatta, hogy a támadójáték nagyon akadozott, ott még mindenképpen sokat kell fejlődnünk, sokkal bátrabban kell előrefelé játszanunk. Nagyon sokat próbáltunk hosszú labdákból, kapuskirúgásokból valamit csinálni, de… A végén Balázs nagyon szép szabadrúgásával, de szerencsésen tudtuk egy–egyre hozni (a meccset), sőt a legvégére majdnem maradt egy lucky punch a kettő–egyre… Mindenki, aki eljött szurkolni értünk, láthatta, hogy örültünk, de én nem vagyok maximálisan elégedett, hiszen mégiscsak egy–egyet játszottunk. A játék akadozott, de ahhoz képest, ami az elmúlt hónapokban volt, kis pozitívum, hogy milyen szervezetten próbáltunk a labda ellen védekezni.”
Tőzsér Dániel: „A meg nem adott gólok befolyásolhatták volna a mérkőzés menetét, de még egyik szituáció visszajátszását sem láttam. Az egy pontot maximálisan megérdemeltük, nagyon boldogok vagyunk, hogy örömet tudtunk szerezni a szurkolóinknak, akik fantasztikusan buzdították a csapatot, köszönjük nekik. Dárdai Pál jelenléte nyugalmat és szervezettséget jelentett. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy mi a feladata, de nyilván nem minden ment tökéletesen, hiszen a keret némi változáson ment keresztül. A románok nem tudatosan álltak vissza a második félidőben, miért is tették volna? Nem volt ez egy jelentős játékerőt képviselő román válogatott, ennyire tellett tőlük.”
fotó: nso.hu
Gera Zoltán: „Idegenben egy pont Románia ellen, azt hiszem, a meccs előtt mindenki azt mondja, hogy nagyszerű eredmény. Főleg annak tudatában, hogy ők szerezték meg a vezetést az első félidő utolsó percében. Lélektanilag ez nagy csapás volt számunkra, de a szünetben rendeztük a sorainkat. A második félidőben fölényben voltunk a mérkőzésen, nem tudom, hogy ez kintről hogyan látszott, és a végén megérdemelten szereztük meg az egyenlítő gólt egy fantasztikus szabadrúgás után. És igen, az utolsó pillanatban volt egy lehetőségünk, hogy megnyerjük a mérkőzést, de nem vagyok telhetetlen, örülök az egy pontnak. Örülök, hogy értékelte a teljesítményemet. Védekező középpályást kellett játszanom, és őszintén mondom, egyáltalán nem okozott problémát. Örülök neki, ha ő így látta, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy továbbra is hasznomat vegye. Kezdőként még nem játszottam védekező szerepkörben, de olyan már előfordult, hogy az ellenfél vezetett, támadót cserélt az edzőnk, és engem visszarendelt középső középpályásnak. Ez volt az első mérkőzés, hogy tipikusan, kimondottan középső, védekező középpályást kellett játszanom. Az első félidőben nagyon erős tempót diktáltak, nagyon beszorítottak bennünket, sokat mozogtak, jól játszottak. A második félidőben egy kicsit feljebb toltuk a védekezésünket, nem hagytuk őket úgy kibontakozni. Szerintem el is fáradtak, vagy egyszerűen mi átvettük az irányítást, ezt nem tudom… Mindenesetre örülök, hogy egy magyar csapat nem kullogott, hanem diktálta a tempót. Még egyszer mondom, ez nagyszerű eredmény, Romániában egy ilyen közegben emberpróbáló feladat… Az otthon értünk szorítók és a Magyarországról érkező szurkolók megérdemelték már, hogy végre ne zakóval távozzunk innen. Örülök, hogy így alakult a mérkőzés.”
fotó: mlsz.hu
Nikolics Nemanja: „Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a helyszínen szurkoló drukkereknek, és természetesen az otthoniaknak is. Az első tizenöt-húsz percben sokat támadtak a románok. A lehető legrosszabbkor kaptuk a gólt, de ez volt a kulcs, hogy jól reagáltunk erre. Mindenki megnyugodott a félidőben, és a második játékrész már jobb volt. Szépen támadtunk és nálunk volt a meccslabda. Nagy durranás lett volna, ha betalálok. Jó labdát kaptam Tőzsér Danitól, az átvétel jól sikerült, majd nem mertem elesni a védő mellett. Abban a pillanatban a hosszúba akartam lőni a labdát. Utólag beszéltem Szalai Ádámmal és Simon Krisztiánnal is, ők jöttek középen üresen. Jól játszottunk, van némi hiányérzetem, de egy bukaresti egy–egy szép eredmény. Viszont ez akkor lesz igazán értékes, ha kedden nyerünk Feröer ellen.”
Gavalovits Sándor
