Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
A mérkőzés után a kapitány, Gera Zoltán és Dibusz Dénes az MLSZ honlapjának nyilatkozott.
„Kiszenvedtük a három pontot – fogalmazott Dárdai Pál az mlsz.hu-nak adott rövid értékelőjében. – Nem kezdtünk jól, hogy mi ennek az oka, azt nem tudom, lehet, hogy túl sokat edzettek a fiúk a kezem alatt, de az is lehet, hogy túl sok volt az információ. Mind a két meccset rosszul kezdtük, talán a nyomás miatt. A fejekkel van egy kis gond, ennek ki kell majd deríteni az okát. Az ellenfél hozzá volt szokva a csúszós, műfüves pályához, nekünk sokszor elugrott a labda, ebből ők meg is tudtak indulni. A legfontosabb azonban, hogy három ponttal mehetünk haza. Ezt úgy szokták mondani, hogy “mosd meg a fogad, köpj, és felejtsd el az egészet, készülj a következőre”. A profi labdarúgásban egy számít: a három pont, ezért mondom, hogy ennek a győzelemnek örülni kell. A futballisták egy ilyen mérkőzés után talán nem örülnek felhőtlenül, én is tudom, hogy kiszenvedtük a győzelmet, de a lényeg, hogy hazavittük a három pontot.”
Csapatunk egyik meghatározó tagja, Gera Zoltán begyűjtötte második sárga lapját Feröer ellen, így a finnek elleni összecsapást kihagyni kényszerül. A korábbi csapatkapitány szerint tanulságos volt a Feröer elleni összecsapás. „Semmiképpen sem akarom a pályára fogni azt, hogy gyengébben játszottunk ma, de meg kell említeni, hogy szokatlanul gyors volt a talaj és néha csúszós is. Nagyon örülök a három pontnak, a mutatott játéknak már kevésbé. Nem volt egyszerű mérkőzés, ezt mindenki láthatta, a feröeriek jól játszottak, engem megleptek a teljesítményükkel. Jól passzoltak, pedig inkább arra számítottunk, hogy ívelgetni fogják a labdát. Ez egy teljesen más meccs volt, mint a románok elleni, itt mindenki elvárta, hogy nyerjünk, ezért dominálni szerettünk volna, de ez most nem sikerült. Kellemetlen ellenféllel találtuk szembe magunkat, jól járatták a labdát, agresszívabbak voltak, mint mi. Le kell vonni a tanulságokat, és ki kell javítani a hibákat, amiket elkövettünk.”
Győzelemmel és kapott gól nélkül debütált Dibusz Dénes. A pécsi születésű, Ferencváros-kapusnak az elején kellett egy bravúrt bemutatnia, utána viszont „csak” kósza labdákat kellett fognia. „Úgy kezdtünk, hogy nekik megyünk, és rájuk erőltetjük az akaratunkat, sajnos nem tudtunk olyan gyorsan alkalmazkodni a pályához, ahogy ők. Látszott, hogy sokkal otthonosan mozognak ezen a borításon, volt is az elején egy kis zavar nálunk hátul, amit szerencsére megúsztunk, és negyedóra után már kezdett alakulni a játékunk. Egyben volt a csapat, mindenki becsülettel tette a dolgát, és annak ellenére, hogy a feröeriek birtokolták többet a labdát, igazi helyzeteket nem tudtak kialakítani, ezért megérdemelt volt a győzelmünk. Pontrúgásból tudtunk betalálni, de később volt egy-két olyan helyzetünk, amiből megszerezhettük volna a második gólunkat is, és akkor sokkal nyugodtabb meccs lehetett volna.”
Gavalovits Sándor
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot