Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Megint a Borussia Dortmund játékosára fáj a listavezető és címvédő FC Bayern München foga. Mario Götze és Robert Lewandowski után Marco Reus a kiszemelt, de érdemes lenne leigazolni?
Már a nyári átigazolási időszak során is téma volt Münchenben Marco Reus esetleges érkezése. A BVB német válogatott sztárja ugyais 2015-ben a szerződésébe foglalt kivásárlási záradék értelmében 25 millió euró fejáben eligazolhat a Ruhr-vidékről. A 25 esztendős támadó kapcsán a Bayern először utalt az esetleges szerződtetésre az AS Roma elleni Bajnokok Ligája rangadó előtt.
“Őszintén és nyíltan meg kell mondanom: ezt nyugodtan fogjuk a vezetőségen belül megtárgyalni és a döntést meghozni. A nap végén úgyis a játékosnak kell az egészre rábólintania. A kivásárlási záradék ismert, ehhez többet nem akarok hozzá fűzni.” – nyilatkozta Karl-Heinz Rummenigge.
A német ‘Bild’ három okot gyűjtött össze Reus érkezése mellett, de a hátrányait is felsorolta annak, hogyha ismételten a Dortmund kiválósága érkezne Münchenbe:
Reus érkezése mellett szól:
– A Bayern vezetősége teljesen le van nyűgözve Reus képességeitől. Technikailag nagyon erős és gólveszélyes is, komolyabb problémák nélkül hamar meghatározó játékos lehetne belőle.
– Könnyen lehetne az egyre öregedő és egyre sérülékenyebb Arjen Robben és Franck Ribéynek utódja, akiknek egyaránt 2017 nyaráig szól a szerződésük.
– A Bayern a legjobb német játékosokat a keretében akarja mindig tudni – ide tartozik Reus is, aki a válogatottban is nagy szerepet tölt be. Ezért is az első számú jelölt.
Reus érkezése ellen szól:
– Hogyha a Bayern leigazolja őt, akkor egyből játszani kell, ehhez azoban a Robben-Ribéry alkotta duó egyikének a padra kell ülnie. Ez komoly feszültséget szülhet.
– Reus a már említett Götze és Lewandowski mellett a harmadik dortmundi sztár lenne, aki rövid időn belül Bayern mezbe bújik. Mindez veszekedéshez vezethet a Dortmunddal, valamint egy “dortmundi-csapatnak” lehetne már nevezni a Bayernt. A Bayernnnek pedig mindig fontos volt, hogy a játékosok vagy a bajor régióból vagy az akadémiáról érkezzenek, a mentalitás Reus esetében hiányzna.
– Nagyon fontos pont az anyagi kérdés is. Reus esetében azzal lehetne számolni, hogy négy-öt évre ír alá és 12 millió eurót keresne szezononként. Így Ribéyvel a legjobban fizetettek közé tartozna egyből. Ekkora összeg azonban Münchenben is nehézségekhez vezethet, a nyáron Toni Kroos azért ment el, mert a követelt évi 8 millió eurós fizetését nem kapta meg – így a Real Madridba igazolt.
Galeß
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…