Üzletet kötött egymással a Cruz Azul és a Chivas…
Nem tudta megközelíteni a korábbi formáját az elmúlt fél évben…
Trincao hibája döntöttel el a trófea sorsát…
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
Miközben zajlott a késő délutáni rangadó Debrecenben, Kispesten bejelentették az új edzőt.
Körforgás. Így lehetne jellemezni, ami az elmúlt hetekben edzőfronton történt az élvonalban, hiszen a Pápa, a Honvéd, a Haladás és a Nyíregyháza is váltott az elmúlt két hónap során, ám míg a Nyíregyháza, a Haladás, és most már a Honvéd is meglelte a végleges megoldást, addig Pápán még keresik azt a vezetőedzőt, akivel folytatja a bakonyaljai klub.
Kispesten vasárnap délután kiderült, hogy Csábi József, a klub korábbi játékosa, és edzője veszi át a stafétabotot. Némileg váratlan a bejelentés, hiszen sokáig titkolóztak a vezetőedző kilétével kapcsolatban. Ugyanakkor felmerül a kérdés, a hétfőn Nyíregyházáról távozó Csábi szóban elígérkezett-e korábban Kispestre, és nem ezért hagyta-e ott a Spartacust?
Mindegy is, a lényeg, hogy mostantól a Honvédot kellene nemzetközi kupás helyekre vezetnie, illetve a fiatalokat beépítenie. A Nyíregyháza edzőjeként legyőzte a Honvédot a szezon elején Csábi József. A felek nem hozták nyilvánosságra, mennyi időre kötötték szerződésüket. Csábi már szombaton bemutatkozott a játékosoknak, majd edzést is tartott, igaz este még Jasper Adrianus de Muijnck meccselt.
„Csábi játékosként kilenc, edzőként három évig szolgálta a kispesti klubot. Játékosként három bajnoki címet (1989, 1991, 1993) és egy Magyar Kupa-győzelmet (1989) szerzett. Összesen 191 bajnoki mérkőzést játszott Kispesten. A BEK-ben kilenc alkalommal lépett pályára. 1993 és 1995 között tízszer volt válogatott. Visszavonulása után az edzői mesterségre adta a fejét. Dolgozott többek között szülővárosában, Szolnokon, Rákospalotán és a Vasasnál is. 2007-től a Honvéd NB III-as együttesét irányította. 2008 nyarától a felnőttcsapat pályaedzője, majd 2010 őszétől a magyar válogatott pályaedzője lett. 2013 őszén, Egervári Sándor lemondása után egy meccs erejéig (Magyarország–Andorra 2–0) a szövetségi kapitányi tisztséget is betöltötte. Legutóbb a Nyíregyháza vezetőedzője volt.” – mutatta be az új edző pályafutását a kispestiek oldala.
Edzőkeringő 2014-15:
Szeptember 4.: Mátyus János helyett Kovács László (megbízott edzőként) → Lombard Pápa
Október 6.: Pietro Vierchowod helyett Jasper Adrianus de Muijnck (megbízott edzőként) → Honvéd
Október 20.: Csábi József helyett Mátyus János → Nyíregyháza
Október 21.: Artner Tamás helyett Szentes Lázár →Haladás
október 26.: Jasper Adrianus de Muijck helyett Csábi József → Honvéd
Gavalovits Sándor
Üzletet kötött egymással a Cruz Azul és a Chivas…
Nem tudta megközelíteni a korábbi formáját az elmúlt fél évben…
Trincao hibája döntöttel el a trófea sorsát…
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál