37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Pénteken délután robbant a hír, miszerint Horváth Ferenc és szakmai stábja szakított a Győrrel. Szombaton a Diósgyőr ellen öttagú edzői garnitúráé a felelősség.
„A klub vezetősége megköszönte az eddig elvégzett munkájukat, a tavalyi évben szerzett bajnoki ezüstérmet, és további sportszakmai sikereket kívánt nekik. Az első csapat felkészítését Fórián Zsolt, Tokody Tibor, Igor Nicsenko, Jordi Illa Solé és Tőkés László irányítja.” – adta hírül a klub honlapja péntek délután.
Horváth a tizedik fordulóbeli, Puskás Akadémiától elszenvedett vereség után felajánlotta lemondását, ám akkor Tarsoly Csaba még nem fogadta el, de a Gyirmót elleni kupakiesés már nem maradt következmények nélkül. Azóta egy győzelem és két döntetlen volt a csapat mérlege.
A Nemzeti Sport szerint Igor Nicsenko vagy Tőkés László lesz az ideiglenes főnök.
Edzőváltások 2014-15:
Szeptember 4.: Mátyus János lemondása után Kovács László megbízott edző → Lombard Pápa
Október 6.: Pietro Vierchowod helyett Jasper Adrianus de Muijnck ideiglenes jelleggel → Bp. Honvéd
Október 20.: Csábi József helyett Mátyus János → Nyíregyháza
Október 21.: Artner Tamás helyett Szentes Lázár → Haladás
Október 26.: Jasper Adrianus de Muijnck helyett Csábi József → Bp. Honvéd
Október 27.: Véber György helyett Kulcsár Árpád ideiglenesen → Pécsi MFC
Október 31.: Horváth Ferenc helyett Fórián Zsolt, Tokody Tibor, Igor Nicsenko, Jordi Illa Solé, Tőkés László átmenetileg → Győri ETO
Gavalovits Sándor
Nem ismeretlen Magyarországon…
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt