Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női MK: Ínyenceknek való elődöntők

Elkészítették a Hölgyek magyar kupájának elődöntőit. A fináléba jutásért hasonló izgalmak várhatók, mint egy éve.

Tavasszal ismét rangadóra kerül sor az Astra és a Fradi között. Ezúttal a magyar Kupában. – fotó: Sas Gábor

Hogy a bajnokságban és a kupában is a végső győzelemre esélyes MTK dolga mennyire lesz nehéz, nem tudhatjuk, mert a három rivális közül talán a legkönnyebb ellenfelet kapták, de ne feledjük, a Kóka KSK okozott már meglepetést, sőt az NB II-es mérlege is imponáló, tehát óvatosnak kell lennie Medgyes Péter együttesének. A Fradi az előző idényben is összefutott az Astrával, igaz akkor a legjobb nyolc között, és nyert magabiztosan Dörnyei Balázs együttese.

Papíron tehát a címvédőé a könnyebb sorolás, míg a Ferencvárosnak – ha a két csapat őszi teljesítményét vesszük alapul – mindenképpen meg kell izzadnia a döntőbe jutásért az Astra ellen. Kétségtelen, sporttörténelmi kuriózum lenne, ha a Kóka és a Ferencváros játszaná a döntőt, hiszen a kókai fiatalok a Fradi második csapatát jelentik. Érdekes párharcokat láthatunk tehát tavasszal a Magyar Kupában.

Addig is még sok bajnoki vár a csapatokra.

A párosítás (2015. április 4-5.):
Kóka KSK – MTK Hungária
Astra HFC – Ferencváros

Gavalovits Sándor