Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
A Milanban kevés lehetőséget kapó Pablo Armero nemrégiben nyílt támadást intézett edzője, Filippo Inzaghi ellen. Az eset óta ugyan már bocsánatot kért a kolumbiai válogatott bekk, de könnyen lehet, így is a végéhez közeledik lombardiai pályafutása.
A Milan a nyáron az Udinesétől vette kölcsön a jelentős Serie A tapasztalatokkal rendelkező Pablo Armerót, azonban a kolumbiai válogatottban alapembernek számító játékos nem nagyot tudta beverekedni magát Filippo Inzaghi együttesébe. A bekk ezt egy nyilatkozatában szóvá is tette a korábbi támadónak, mondván, nem ezt ígérte neki, és bár már bocsánatot kért tettéért, és jelezte, kivárja idejét, könnyen lehet, hogy a tavaszt már másik együttesnél kezdheti meg.
A lombardok megfigyelői ugyanis dél-amerikai túrájukon szemet vetettek a River Plate korábbi argentin válogatott játékosa, Leonel Vangionira, az Armero körüli események pedig felgyorsíthatják a bekk érkezését.
„A Milan érdeklődik iránta, de még nincsenek előrehaladott tárgyalások. Folyamatosan kapcsolatban vagyok a klub képviselőivel és a River Plate vezetőivel is. Tökéletes lenne az időpont arra, hogy Európában is kipróbálja magát” – nyilatkozta a 27 éves játékos édesapja, Armando a Radio LT3-nak.
Vangioni értéket mindössze 1,5 millió euróra taksálja a mértékadónak számító transfermarkt.de portál.
R@mbo
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!