A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…
A spanyol szövetség továbbra is bízik az Európa-bajnok szövetségi kapitányban
Minden átigazolási hír egy helyen!
11 éves kora óta állt az MLS-csapat alkalmazásában
Fél évig foglalta el a kispadot…
Újabb botrányba keveredett…
Egyre nagyobb a baj Manchesterben…
Új klubja 2027 nyaráig kötött vele szerződést!
Claudiu Keserü 2 gólja elég volt Dánia legyőzéséhez, míg Írország nagy arányú vereséget mért az USA-ra.
Írország – Amerikai Egyesült Államok: 4-1
G: Pilkington (7.), Brady (55., 86.), McClean (82.) ill. Diskerud (39.)
Kiegyenlített találkozót hozott mezőnyben Írország és az USA összecsapása, de a kapu előtt csak Keane-ék voltak igazán határozottak. Rögtön az elején sikerült is megszerezni a vezetést Anthony Pilkington révén, aki McGoldrick varázslatos labdája után egy pazar emeléssel átpöckölte a labdát a kapus fölött. Ezek után a vendégek közel jártak az egyenlítéshez, Johnson találta el a kapufát jó 25 méterről. Szűk 20 perccel később viszont már tényleg sikerült, Mix Diskerud talált Shay Given kapujába. Egy percre rá már a vezetés is meglehetett volna az amerikaiaknak, ezúttal Altidore kísérlete jött ki a kapufáról.
Az 55. percben aztán újra Írország szerzett vezetést, Quinn szerzett labdát Johnsontól, McGoldrick pedig megjátszotta Brady-t, aki higgadtan befejezte az akciót. A 80. percben Shane Long járt közel a gólhoz, azonban az ő lövése is csak a kapufán csattant. 1 perccel később aztán meglett a 3. ír találat, McClean lövése Cameronon megpattant, így Hamid tehetetlen volt. A 86. percben Brady tette teljessé a kiütést, egy szabadrúgást csavart be gyönyörűen.
Románia – Dánia: 2-0
G: Keserü (53., 58.)
Hiába bortokolták többet a labdát a dánok, szomszédunk a kapu előtt határozottabb volt, gyakrabban tudta lövéssel befejezni támadásait. Végül a második félidő elején 5 perc alatt eldőlt a mérkőzés sorsa, az egész szezonban eddig remeklő Claudiu Keserü gyorsan hintett egy duplát, megszerezve a győzelmet ezzel hazájának. A románok kifejezetten jó évet zártak, 8 meccsből mindössze egyet vesztettek el (Algéria ellen) és csak kétszer játszottak döntetlent (ellenünk és Argentínával szemben).
Lengyelország – Svájc: 2-2
G: Jedrzejczyk (45+1.), Millik (61.) ill. Drmic (4.), Frei (87.)
Kiállítva: Zyro (83.) ill. –
Jól kezdte a mérkőzést Svájc, Shaqiri beadását a 4. percben Drmic váltotta gólra. A félidő vége előtt közvetlenül érkezett a válasz, Maciej Rybus centerezett, Jendrzejczyk pedig mindenkinél magasabbra ugrott és egalizált. A 61. minutumban aztán megvillant a Bayer Leverkusen tehetsége, Arkadiusz Millik. Pár perccel korábban Lewandowski ziccert rontott ugyan, de Millik gyönyörű szabadrúgásgóljával megszerezték a vezetést a lengyelek. A 83. percben aztán Zyro egy rossz belépő miatt kiérdemelte második sárgáját, és mehetett zuhanyozni. Már úgy tűnt, hogy a lengyelek kihúzzák, de ekkor jött Fabian Frei, aki egy labdaszerzést követően egyből a jobb alsó sarokba tüzelt.
Ukrajna – Litvánia: 0-0
Az ukrán és litván szurkolók nem láthattak gólt, amikor válogatottjaik találkoztak. Ukrajna próbálkozott becsülettel, de sehogy sem tudta begyötörni a gólt, amivel megnyerhették volna a meccset. A litvánok így boldogan térhetnek haza, hiszen ez számukra egy értékes döntetlen, még akkor is, ha csak barátságos meccsről van szó.
Tereh Balázs
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…
A spanyol szövetség továbbra is bízik az Európa-bajnok szövetségi kapitányban
Minden átigazolási hír egy helyen!
11 éves kora óta állt az MLS-csapat alkalmazásában
Fél évig foglalta el a kispadot…
Újabb botrányba keveredett…
Egyre nagyobb a baj Manchesterben…
Új klubja 2027 nyaráig kötött vele szerződést!
Újabb bombasztikus igazolásra készülnek Párizsban…
Gyengélkedtek az utóbbi időben…
Újabb komoly érdeklődő az elvágyódó csatárért…
Hamarosan bejelentik a szerződtetését…
Felpörögtek az események a Juvénál…
A francia támadó az elmúlt öt mérkőzésen nyolc góllal jelentkezett…
Mo Salah pótlására érkezne…
Már csak a hivatalos bejelentés várat magára…
Fiatal kora ellenére az NB I-es csapat alapembere…
Két tizenegyest is kihagytak a hajrában…
Négyéves szerződést készül aláírni…
A brazilok szűkös sikerrel javítottak…
A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!