Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Pablo Armero most nyáron érkezett a Rossonerihez, de nem igazán találja a helyét, és nyílt támadást intézett Filippo Inzaghi ellen.
Armero eddig mindössze 13 percet játszott az idei Serie A szezonban, amit a jelek szerint elég nehezen visel. A kolumbiai szárnyvédő teljesen feldúlt állapotban nyilatkozott a sajtónak.
“Találkoztam Mr. Inzaghival. Sosem akartam a Milanba menni, olyan helyen szerettem volna szerepelni, ahol vezér lehetek. Inzaghi felhívott engem, és azt mondta, hogy szüksége van rám, ennek ellenére nem játszom rendszeresen a Serie A-ban, amiben azért reménykedtem egy jól sikerült VB után.”
“Nem vagyok azon játékosok egyike, akik szeretnek a sajtó előtt kitálalni, hogy mi folyik az öltözőben, de elég nehéz kijönnöm Inzaghival. Azt mondta: ‘Gyere ide, szükségem van rád’, én meg szinte sosem játszom.”
Valahol érthető a kolumbiai heves reakciója, de biztosan nem a legjobb módja a probléma megoldásának, hogy kitálal a sajtó előtt, a Milan vezetői valószínűleg el fognak vele beszélgetni. Kíváncsian várjuk, hogy az Inter elleni rangadón szerephez jut-e majd.
Tereh Balázs
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…