A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
A Bolton Wanderers edzője, Neil Lennon komolyan gondolkodik a Chelsea és a Liverpool legendáinak leigazolásán. A két, egyaránt 36 éves támadó már Bogdán Ádám együttesével is edz.
A Bolton nem szerepel túl jól a bajnokságban, mindössze a 18. helyet foglalja el az együttes az angol másodosztályban (Championship), emellett a gólok sem jönnek annyira Bogdán Ádám csapatától. Az alakulat vezetőedzője, Neil Lennon viszont már tudja, hogyan orvosolja ezt, tervében van ugyanis a klub korábbi játékosának, a Chelsea és a Barcelona egykori klasszisának, Eidur Gudjohnsennek a leigazolása.
„Nagyon remélem, hogy a hétvégén a Reading ellen akár már számíthatunk is a játékára. Úgy vélem, nagyon jót tenne nekünk. Hihetetlenül szükségünk van most rá” – mondta a tréner a legutóbb a belga Club Brügge-ban szereplő 36 éves támadóról.
A Celtic legendája ugyanakkor elárulta, nem az izlandi válogatott klasszis az egyetlen, aki a közeljövőben csatlakozhat együtteséhez.
„Emile Heskey szabadügynök, én pedig nagyon jól ismerem őt még a Leicesternél töltött időszakából. Lehet, hogy már közel jár pályafutása végéhez, de még mindig képes lenne segíteni a csapat játékát. Két héten belül dönteni szeretnénk vele kapcsolatban is” – nyilatkozta a legutóbb Ausztráliában játszó Liverpool legendáról Lennon.
R@mbo
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…