Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Nem tudta beverekedni magát az idén csapatába Dalibor Volas, így másfél év után továbbáll.
Vérszegény teljesítményt sikerült 2014-2015 idénye Dalibor Volasnak. A bajnokságban alig kapott lehetőséget – csak öt bajnokin lépet pályára, ráadásul gólt sem szerzett. Ami a ligakupát és a magyar kupát illeti, ott sem fényesebb a mérlege Volasnak. Utóbbi sorozatban hat meccsen két gólt szerzett. Pedig nagy reményekkel érkezett a piros-fehérekhez. Huszonhat élvonalbeli összecsapáson nyolc gól a mérlege.
„A Debreceni VSC közös megegyezéssel szerződést bontott Dalibor Volasszal – olvasható a hajdúságiak honlapján. – A szlovén támadónak nem sikerült megragadnia a csapatban, az ősszel mindössze öt bajnoki mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett. Ebben a szezonban többnyire Ligakupa-meccseken játszott, abban a sorozatban egyszer talált az ellenfél kapujába, illetve egy Magyar Kupa-meccsen volt még eredményes.”
Gavalovits Sándor
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…