Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Csapatnyi játékos szerepel Nebojsa Vignjevic listáján, ám kérdés, kiket tudnak leigazolni télen.
A versenyhelyzet fokozása, az eredményesség növelése a cél Újpesten tavasszal. Bár, a lilák kiegyensúlyozott szereplése eddig nem okozott nagyobb gondot, ám csatár nélkül, és mindössze két belső védővel tudta le az őszt Nebojsa Vignjevic együttese. Januárban olyan futballisták érkezése várható, akik egyrészt azonnal bevethetők, másrészt konkurenciát jelentenek a keret mostani tagjainak, ezzel is motiválva a minél jobb teljesítményre őket.
„Lezártuk a szezont Nebojsa Vignjeviccsel, kitűztük az előttünk álló célokat – kezdte Kovács Zoltán a Nemzeti Sport hasábjain. – Az a tervünk, hogy olyan játékos érkezzen hozzánk, aki a kezdőcsapatban követel magának helyet. Emellett fokoznánk a versenyt a posztokon, bővítenénk a keret létszámát.”
A sportigazgató szerint speciális a téli időszak, hiszen a piacon nem nagyon találni szabadon igazolható futballistát, ennek ellenére igyekeznek a legjobb megoldást megtalálni. „A tél speciális időszak, kevés játékosnak jár le a szerződése, és ami biztos, Nebojsa Vignjevics és magam sem szeretnék sok próbajátékost látni, ennek egyikőnk sem híve. Profilokat állítottunk fel, milyen típusú játékosokat akarunk igazolni. Annyit elárulhatok, tizenkét nevet tartalmazó lista pihen az asztalomon. Figyelünk, és már a nyárra is gondolunk.” – fogalmazott a lila-fehérek sportigazgatója.
Az érkezők között belső védők, csatárok és egy vagy két középpályás is szerepel a kiszemeltek között. Ugyanis Kabát Péter már hosszú ideje csak a lelátóról figyelheti társait, míg Kim Ojo hiába érkezett nagy reményekkel, ősszel ő is többet volt sérült, mint amennyit pályán töltött. A védelemben pedig csak Litauszki Róbert és Jonathan Heris volt bevethető középen, így mindenképpen elkél ezekre a posztokra az erősítés, ráadásul a hírek szerint a belga védő nem is biztos, hogy marad Újpesten.
A távozókat illetően biztosan tudható, hogy Jeremy Serwy, Berat Ahmeti és Aristote Mboma távozik, Nebojsa Kosovic-ra sem tartanak igényt, a szerb középpályást visszaküldenék a Standard Liége-hez, míg Rodrigo Rojo a partnerklubok egyikében folytathatja.
Gavalovits Sándor
Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…