Roma: Brazil válogatott kapus a célkeresztben
Olasz források szerint a Fiorentina nem fogja tudni megtartani elsőszámú hálóőrét, aki a fővárosban köthet ki. A 25 éves játékos már januárban válthat.

Neto nagyon jó idényt fut a Fiorentinánál, a kapus 16 bajnokin kapott lehetőséget, teljesítményével pedig a brazil válogatott kerettagságot is kiharcolta. A Violák mindenképp meg is hosszabbítanák a hálóőr nyáron lejáró szerződését, első emberük, Andrea Della Vale szerint azonban nincs esélyük.
A sportvezető szavait támasztja alá a Tuttosport is, a lap ugyanis már szinte kész tényként állítja, Neto a fővárosban, azon belül is az AS Románál folytatja karrierjét. A kapus már januárban válthat, fizetése pedig évi 1,8 millió euró lehet.
A Liverpollal is szóba hozott portást a lap értesülése szerint a Fiorentina még megpróbálja marasztalni, Della Vale azonban maximum évi 1,5 milliós bért tud számára garantálni.
R@mbo