Tavaly búcsúzott el a nemzeti csapattól…
A döntőben az FC Barcelona várja a Habfehéreket…
Negyedik alkalommal adja őt kölcsön a londoni csapat…
Több lehetőséget kaphatnak tavasszal…
Eldőlt volna?!
Az elmúlt 10 bajnoki mérkőzéséből csupán 1 találkozót nyert meg a liverpooli klub
A “vörös ördögök” egyik, ha nem a legjobba a mostani szezonban…
A Dortmund ismét kölcsön adta Sebastien Hallert, a PSG a Napoli támadójára csapna le
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 24. fordulójának péntek esti nyitómérkőzését Milánóban rendezték, ahol a Seedorf trenírozta piros-feketék fogadták a Bologna csapatát. A három bajnoki pont sorsáról Mario Balotelli döntött egy kései bombagóllal.
AC Milan – Bologna 1-0 (0-0)
G: Balotelli (86.) ill., –
Lendületesen és gólra törően kezdte a mérkőzést a hazai csapat és bizony Montolivo, majd pedig Honda is gólt ünnepelhetett volna, amennyiben Curci nem jár túl az eszükön. A 13. percben aztán Montolivo szabadrúgását védte Curci, akiről a labda azonban kipattant Balotelli elé, ám a válogatott csatár nem tudott élni a lehetőséggel. Tíz perccel később Rene Krhin fejelhetett meglehetősen szabadon, ám Abbiati bravúrt bemutatta mentette meg kapuját a góltól. A félidő végére fordulva mindkét fél megszerezhette volna a vezetés, ám előbb Cristaldo, majd pedig Montolivo hibázott, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy tették dolgukat a kapusok.
A második játékrészben némileg visszafogott és unalmas mezőnyjátékkal indult, míg nem fél órával a vége előtt kisebb fajta tűzijáték alakult ki a hazai kapu előtt. Előbb Garics beadását követően Cristaldo tévedett pár centit, majd Lazaros Christodoulopoulostávoli bombájánál kellett bravúrt bemutatnia Abbiatinak. A 75. percben Pazzini és Kaká játszott össze, ám utóbbi számára nem sikerült a befejezés, a játékszer elakadt a kapu előtt tátongó tumultusban. Négy perccel a vége előtt aztán a semmiből jött Balotelli lövése mintegy 30 méterről, a labda pedig mint amit zsinóron húznak csapódott a kapu jobb felső sarkába. Hatalmas bombagól, mely három pontot jelentett a milánói csapat számára. Az olasz fenegyerek meglehetősen visszafogott gólörömöt mutatott be, már ha az arcára kiülő világbánatot annak lehet nevezni. Jöhetnek az újabb találgatások…
Tavaly búcsúzott el a nemzeti csapattól…
Fél évre került kölcsönben…
Új környezetben bizonyíthat…
A döntőben az FC Barcelona várja a Habfehéreket…
Negyedik alkalommal adja őt kölcsön a londoni csapat…
Több lehetőséget kaphatnak tavasszal…
Eldőlt volna?!
Az elmúlt 10 bajnoki mérkőzéséből csupán 1 találkozót nyert meg a liverpooli klub
A “vörös ördögök” egyik, ha nem a legjobba a mostani szezonban…
A Dortmund ismét kölcsön adta Sebastien Hallert, a PSG a Napoli támadójára csapna le
A közelmúltban páratlan segítséget nyújtott…
A szezon első felét a spanyol bajnokságban töltötte
Kétéves szerződést írt alá…
Javában zajlanak az egyeztetések…
Akár már januárban hajlandóak lennének kifizetni a nápolyi klub által kért vételárat…
A 2024/25-ös idényben már 16 gólt szerzett a skót együttes játékosa…
18 millió eurót fizettek érte!
A címvédő kétségbeesetten keresi a fejlődés lehetőségét…
Ehhez azonban a Mallorca és az FC Barcelona csapatát is le kell győznie a madridiaknak…
Majdnem két év szünet után vállalt ismét állást!
Az elmúlt éveket Brazíliában töltötte…
Ő lépett pályára a legtöbbet a bajorok színeiben…
Bizonytalan a jövője a szaúdiaknál…