Huszti Kínába szerződött, megvan új csapata – hivatalos
A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hannover labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be…
A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hannover labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be…
Hatalmas a felfordulás a regnáló olasz bajnok háza táján! Kedd este minden előjel nélkül…
Újfent kölcsönszerződésről szeretne megállapodást kötni a Córdoba FC az angol…
Már hetek óta megy a találgatás, hogy vajon a brazil válogatott sztárja, Dani Alves végül megy, vagy marad-e a Barcelona együttesénél. A minap már maga a bekk hívta fel rá a figyelmet,…
Kedden megkezdődtek a 2014/2015-ös BL kiírás második selejtezőjének odavágói, a játéknap pedig…
Az Arsenal együttese, mint már hírt adtunk róla, a Nike után a Pumával kötött szerződést. Így eztán a német sportszergyártó látja el többek között mezzel is a londoni klubot. Ennek…
A veterán angol védő, Rio Ferdinand szerződése a szezon végén járt le, a Manchester Unitednél. Jelenleg pedig szabadügynök, és a pletykák szerint bőséggel válogathat, az érte jelentkező klubok közül.
Hiába a debreceni mezőnyfölény, a helyzetek kimaradtak, míg a Cliftonville kontráiban ott volt a veszély. A végeredmény igazságos.
Nem kell tovább várni, a Chelsea labdarúgócsapata ugyanis hivatalos honlapján jelentette be…
Második alkalommal rendezi meg elitcsapatok részvételével zajló minitornáját a Ferencváros, amely ezúttal cseh, osztrák, szlovén együttesek valamint az Astra HFC részvételével zajlik majd.
Madridban folytatja pályafutását az SL Benfica fiatal kapuvédője…
Sokáig kérdéses volt, hogy ki örökli Tim Wiese helyét a Weser-partiak kapujában, a tavasszal jól teljesítő német portás azonban hosszú távú megodást jelenthet.
Az FK Austria Wien együttesében már található egy magyar csatár, Priskin Tamással azonban nem igazán terveznek, így a Videoton sztárja érkezhet.
Már a szezon végén is kisebb konfliktusba keveredett Huszti Szabocs és a német klubja, amelyet most végleg elhagyhat Ázsia irányába.
A Loki mostani ellenfele utoljára a 2010-2011-es idénybert nyert párharcot nemzetközi porondon.
Remek összeállítás került fel a youtube.com-ra, mely a brazíliai labdarúgó világbajnokság 171 találatát hivatott bemutatni…
Az olasz Tuttosport információi szerint mindenben megegyezett egymással a Napoli és…
Egyenlőre nem döntött jövőjét illetően a világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosa…
Bemutatásra került a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesligában) szereplő Borussia Dortmund 2014/2015-ös szerelése.
A világbajnokság egyik nagy felfedezettje a belga válogatott tehetsége…