Kiváló tehetséggel megáldott ifjú magyar labdarúgó pallérozódik a PSV Eindhoven utánpótlás bázisán Kun Bertalan személyében. Az élete első profi szerződésének a kapujában álló labdarúgó a FociClub.hu-nak adott exkluzív interjút. Belátást engedett hollandiai életébe, s mesélt eddigi tapasztaltairól, a mögötte és az előtte álló hosszú útról és tervekről.
– A Veszprémi FC USE utánpótlásában nevelkedtél, hogyan kerültél a klubhoz, mit tanultál az ott eltöltött évek alatt?
– Öt évesen kezdtem el az ovifocit Veszprémben. A klub akkoriban 4-5 éves gyerekek számára tartott heti egy alkalommal játékos foglalkozásokat. Rendszeresen látogattam az edzéseket, és nagyon megszerettem a társaságot és a focit. Szerencsére egy nagyon tudatos kis klubban nevelkedhettem, ahol az edzőnk, Kelemen Miklós, nagy türelemmel vette át a gyakorlatokat, nevelte a játékosokat. A következő évben már tornákon vettünk részt. Arra tanítottak, hogy nálunk legyen a labda, hogy mi döntsük el, mi legyen a játék sora, mert akkor nem nekünk kell szaladgálni és kifáradni. Ehhez persze fel kell építeni a labdabirtoklást, ami a legnehezebb dolog a labdarúgásban. Miki bácsi számtalanszor vigasztalt minket, hogy a labdakihozatal a lényeg, mert a kispályás meccseken azért az nem minden alkalommal volt nyerő recept. Sajnos rosszabb technikai képességű csapatok néha a durva játékkal is képesek voltak minket megverni. Ő mindig nyugtatott minket, hogy az nem játék, nem szabad ész nélkül csak felrugdalni a labdát előre. Mindent alaposan elmagyarázott. Türelmes és alapos munkát végzett, oktatta a csapat játékát és az egyének szerepét és persze élvezte a lelkesedést! Volt olyan hazai rendezésű teremtorna, ahol a játékosok épségének megvédése érdekében lehívta a csapatot a mérkőzést félbeszakítva. Számos sérülést és rengeteg kudarcot éltem át, ám rangos versenyeket is sikerült megnyernünk.
– Hogyan jött a lehetőség, miképp kerültél a PSV Eindhoven csapatához?
– Édesapám 2010/2011-ben Svédországban, Portugáliában, Franciaországban és Belgiumban is dolgozott több kevesebb időre. A véletlennek köszönhetően 2011 márciusában Hollandiába kapott egy kétéves szerződést. Egy alkalommal Tongelrén voltunk, és az egyik amatőrcsapat edzésén részt vettem, egy Cruyff-műfüves focipályáján játszottunk. A holland edző jelezte a PSV Eindhoven számára, hogy látott egy tehetséges fiút, akit érdemes volna megnézni. Ők pedig meghívtak, így volt lehetőségem bemutatkozni a PSV 99-es játékosai közt.
– Miként ment a beilleszkedés, jelenleg milyen a pozíciód a csapatban?
– A csapattársak első megnyilvánulása az érdeklődés volt. Kezdetben azzal a lendülettel folyt az ismerkedés, ahogy az elvárható volt, hiszen új gyerekként érkeztem egy idegen országba, ahol a bevándorlás jellemzően magas. A csapatban szinte minden nemzetiségű gyerek játszott, szerb, török, marokkói. Azonban ők már második generációs bevándorlóként, holland anyanyelvű ismeretekkel érkeztek. Sajnos mi voltunk az első kivétel Puskás Martinnal. Időközben, az ő családja is kiköltözött Eindhovenbe és az azonosan jó képzettségének köszönhetően, ő is együtt kezdett szeptemberben a csapat keretében. Azonban nekünk 12 évesen az integráló iskolába kellett kezdeni, és a holland nyelvből felzárkózni megfelelő szintre. Ez nagyon nagy erőfeszítéssel és sok lemaradással járt. Holland alaptantárgyakat és holland nyelvórákat kaptunk. Visszahúzódóak voltunk mindketten, nem sikerült elfogadtatni magunkat a csapattal. Elsőre a csendesebb játékosokkal sikerült megbarátkoznunk, majd évről évre, a később érkezők is hozzánk, a csendes társasághoz csatlakoztak. Mivel ez idő közben a PSV-nél már nyilvánvalóvá vált, hogy a bajnokságban nem fogunk tudni játszani, így a csapatok edzésein túl, számunkra a meccseink követését írták elő. Nagyon megterhelő volt, ott ülni a kispadon és végignézni a meccseket, miközben sokkal inkább játszani szerettünk volna mi is. Ez egy idő után olyan mentális terheket okozott, ami miatt szüleink jelezték, hogy nem tesz jót a személyi fejlődésünknek, így ezt a kötelezettséget csökkentették számunkra. Mára csak annyi változott, hogy egy holland középiskolába járok, sport-tehetség program keretében, ahol az edzés és versenyprogramhoz igazodva kapjuk az iskolai oktatást. Vannak holland barátaim, de az igaziak még mindig a veszprémi volt csapattársak.
– Ha jól tudom a FIFA nem engedte a nemzetközi átigazolásodat, ez pedig igen nehéz helyzetet szült. Miben nyilvánult ez meg, miként élted meg a kialakult helyzetet?
– Az első kérelmét még 2011 júliusában adta be a PSV Eindhoven, amelyre a család kivándorlása indokkal, a szabályok szerint kérte az átigazolást. A legnagyobb meglepetésünkre érkezett az elutasító válasz, azzal az indoklással, amely feltételezéseken alapult, miszerint itt egy kiskorú játékos beszerzése van folyamatban. Többször átbeszéltük a teendőket a klubbal, végül úgy gondoltuk, csakis formális hibát követhettünk el, amiért a beadott dokumentumok nem feleltek meg. A klub jogásza ismerve a FIFA jogi intézkedéseinek körülményes és lehetséges kimenetelét, végül nem nyújtott be fellebbezést a döntés ellen. Nem kívántak olyan színben megjelenni, hogy megsértették a nemzetközi szabályokat. Akkor, 2011 decemberében úgy tűnt, hogy csak időszakos gondot fogadtunk el. Azonban ez maradt a FIFA végleges hozzáállása, mert további két alkalommal is, a 2012 nyári és 2013 téli átigazolási időszakában is elutasította a kérelmünket. Így a PSV Eindhoven nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen a játékomra számítottak, de a holland bajnokságban nem játszhattam. Ez a gond megduplázva jelentkezett a csapatnál, hiszen Puskás Martin is hasonlóan járt. A klubnak így az adott szezon keretébe beugró játékosokat kellett beszereznie, nekünk pedig megfelelő számú és szintű versenyeztetésre kellett felkészülniük. Itt kezdődtek a legérdekesebb változások a csapaton belül. A bajnokságban játszó fiúk egyre nehezebben kezelték a kialakult helyzetet. Az edzéseken ok nélkül támadtak minket, és nem szívesen fogadták el, hogy mi az edzésen keményen játszunk ellenük.
– Holland bajnokikon nem szerepelhettél, ám a nemzetközi tornákon megnyílt az út előtted! Milyen élményeid vannak?
– Ennek a speciális helyzetnek köszönhettem azt is, hogy bár nem játszhattam a korosztályos bajnoki mérkőzéseken, azonban a PSV Eindhoven minden adódó alkalommal nevezett a nemzetközi tornáira. 2011-ben Spanyolországban, 2012-ben Oroszországban jártam, amit a többiek csak vágyakozva vártak. 2011-től gyakorlatilag az európai nagycsapatok ellen játszottam, és nemegyszer a 98-as csapattársak közt teljes meccseket. Azt viszont a korosztályos csapatok állandó játékosaival szemben a klub sosem tette meg velem, hogy a saját posztomra kerüljek. A rendes keretben szereplő játékosainak az edző a megfelelő mennyiségű és minőségű játékot biztosította. Így aztán nagyon sok poszton játszottam, gyakorlatilag mindenhol kipróbáltak már, védelemben, bal szélen és középen, szélsőként, jobb és bal oldalon és csak néha voltam épp középpályás. Kedvenc posztomra ritkán kerültem. Ennek azonban mára nagy hasznát élvezem, mert pontoson tudom, hogy ezeken a posztokon, milyen feladatokat kell megoldani, és versenyhelyzetben volt lehetőségem gyakorolni őket. Sokszor neveznek meccshiányosnak, én azonban másképp érzékelem ezt. A PSV-nél vezetett személyi adatlapomon is az szerepel, hogy megfelelő számú nagyintenzitású meccset játszottam, azonban nagyon különleges elosztásban kaptam a terheléseket. Hónapokra vetítve, több mint havi négy mérkőzésen vettem részt, de az évi 50 meccsem közt volt hogy két-két hónap kimaradt. A maximális meccsszámot 2014 májusban értem el, akkor 11 meccsen szerepeltem. Azt meg persze szívesen elmesélem, hogy ezek közt volt a Manchester United, Real Madrid, Atletico Madrid, FC Zenit, Ajax mérkőzés is. Legszebb emlékem az volt, amikor egy tornán az egyik brazil csapat edzője odajött gratulálni a játékomhoz. Az is kedves érzés, hogy számos nagynevű játékos követ az instagramon.
– Egy-egy ilyen nemzetközi “seregszemle” igazi paradicsom a játékosmegfigyelőknek. Nem kerestek meg más klubok?
– A nemzetközi meccseinknek szinte mindig nagy a nézőközönsége. És természetesen más fajta pezsgést tapasztalni Hollandiában, amikor kifejezetten az átigazolási időszak előtt rendeznek tornákat. Ilyenkor egy-egy megmérettetést száz számra lepik el a holland játékosmegfigyelők, német és angol klubok képviselőivel. Természetesen ennek köszönhetően, engem is sokszor felfedeztek. Eleinte szívesen vettem, hogy nagyobb klubok ajánlatát ismerhettem meg. Azonban, amikor már bizonyítottan jó a helyed, nehéz elfogadni egy addig ismeretlen csapat ajánlatát újra kezdőként. A legmeglepőbb ajánlatot, még 2012-ben egy Premier League csapatnál kaptam. Akkor az átigazolás lehetősége a bajnokságban való részvétel miatt volt számomra vonzó, azonban döbbenten vettem tudomásul, hogy a próbajáték ajánlata mennyire komolytalan volt. Egy nemzetközi torna legjobb játékosaként, okkal gondoltam, hogy a meghívás komoly szándékkal bír. Azonban a klubnál játékosok tömeges behívása zajlott, szinte mindegy volt, hogy ki honnét és mire képesen érkezett. Elfogadhatatlan ajánlatot tettek: havonta egy-egy hétre költözzek be egy szállodába, ahonnét rendre látogathattam volna az edzést és meccseken vehettem volna részt. Egy évig 12 alkalommal. Ez alatt pedig lopva járjam az iskolát és utazgassak több száz kilométereket egyedül?! Nem is értettem igazán, hogy jut ilyen felnőtt ember eszébe? Az a legtöbbet ártó lépés, hogy a szülők és játékosok egyedül képtelenek felismerni a valódi sportpiaci szereplőket, így az ilyen megkeresések is fontosnak és biztonságosnak tűnnek elsőre. Utólag meg csak a szégyenlős válaszokat adtuk, azoknak, akik várakozással voltak a költözésem kapcsán. Hollandiában pedig a klubokat kötik a megállapodások egymás játékosait nem csábítgatják. De azért megpróbálni, körülnézni lehet, mindig akad egy-egy csapat, aki előáll. A legelitebb menedzsercsoport, akivel sikerült egyeztetnünk, spanyol és angol topcsapatokba próbált elcsábítani. De ezek az erőfeszítések túl korainak ígérkeztek, átbeszéltük és nem éltünk a kapcsolatok lehetőségével. Én fokozatosan szeretnék fejlődni a csapatommal és majd öt év múlva bekerülni azokhoz a klubokhoz, amelyek megkerestek.
– Idén betöltöd a tizenhatot, megnyílik az út előtted. Zajlanak már a tárgyalások a PSV vezetőségével?
– A klub 2011 óta számít a munkámra. Ha a kezdő 18 gyerekre gondolok vissza, akikkel ideérkezésemkor találkoztam 2011-ben, akkor sajnos ma már csak a legjobb 6 fiú maradt, a többi kicserélődött. Jelenleg is folynak a találgatások, hogy kivel mikor fog a PSV szerződést kötni, vagy kit tanácsolnak el, a csapat tele van tehetséggyanús játékossal. Minden évben szakmai értékelést kapunk, és az alapján folytathatják a képzést. A megfelelő szakmai mérések alapján nekem eddig minden esztendőben a legjobb minősítő jelzést adták. Most a legelső lehetek a 16 évesek közt, akinek felajánlották a szerződést. Nagyon jó érzés volt tőlük megkapni ezt a bizalmat, és figyelmet, mellyel a szerződésre vonatkozó ígéretet is megelőlegezték, amint betöltöm a tizenhatodik életévemet. A klub számára központi kérdés, hogy a szerződtetett játékos megfelelő állapotban és környezetben készülhessen, jelenleg ezeknek a feltételeknek a tisztázása folyik. Most családi visszaszámlálás van, már csak 3 hónap, mi ez a kis idő az eltelt 3 évvel szemben?
– Rendre tagja vagy a magyar utánpótlás-válogatott keretének. Milyen érzés hazatérni, hogy viszonyul ehhez klubod a PSV?
– Azzal a rémképpel kelek és fekszem, hogy a magyar foci értéktelen. Miközben az egyik legnagyobb álmom a magyar csapattal sikeresen szerepelni a nemzetközi porondon. Jelenleg a klub minden válogatott behívásra elenged és fontosnak tartja az ottani mérkőzéseimet. Reméljük ez így marad a következő időszakban is. De nem csak velem szemben ilyen engedékenyek, a csapattársaim közt akadnak szép számmal akik képviselik hazájukat: holland, belga, olasz , dán, vagy éppen szerb játékosok.
– Játszunk el a gondolatokkal, merjünk nagyot álmodni! Mik a hosszú távú terveid, mi az, ami realitás lehet a számodra?
– Amint elkezdődik a következő szezon, már a B1 és A csapatban játszom. Ha terv szerint szépen teljesítek máris nagyon közel lehetek a Jong PSV-hez, ami a felnőtt PSV tartalékcsapata. Mint az ismeretes a holland utánpótlás nagyon korán kipróbálja a fiatal játékosait a felnőtt kezdőben, de erre még nem látok szükségszerű vágyat. Egyenlőre csak szemelőtt tartom, hogy a felettem játszó korosztályban 3-4 olyan játékos van, akivel versenyben vagyok. Életkorom miatt fizikai fejlettségben le vagyok maradva, és a holland bajnoki meccsek súlya nélkül a valódi állapotom nem ismert. Még senki nem számol velem komolyabban, én pedig türelmes vagyok. Egy év is nagy idő, ha sérülés mentesen fejlődhetek, és a szakmai mérőszámok ismét sokat mutathatnak. Talán nekem is kinyílik nemsokára a Philips Stadion kapuja! A magyar futballal kapcsolatban bizakodó vagyok. Számtalan jó képességű focistát ismerek, köztük nem egynek már sikerült kijutnia a nemzetközi porondra. Emellett a hazai képzés is megreformálódik, reméljük, hogy a fejekben is sikerül rendet teremteni majd idővel. Igen reményteli a hangulatom, amikor a hazai változást tapasztalom, nem hiszem, hogy ennek a pozitív tartalmi fejlődésnek az eredményei sokat váratnak majd magukra. Amennyiben a jó sorsolás és egy megfelelő hozzáállású társaság összejön, én úgy gondolom a magyar válogatott kijuthat végre a Vb-re, annyi év után ismét! Erre egyébként nagyon sok szurkoló vágyakozik, köztük sokan szeretik a magyar focistákat, minden csalódottságuk ellenére.
Őszi Ádám
