Tisztelet. Nem csak a futball világából törlődik lassan a szó, hanem mindennapi életünkből is. Ám egy nagyszerű ember emlékének felidézése közben, José Mourinhótól kezdve, Louis van Gaalon át Pep Guardioláig mindenkinek elsőként ez a szó jut eszébe, ha meghallják a labdarúgás utolsó igazi úriemberének nevét. Ma lenne 82 éves Sir Bobby Robson.
Kép forrása: stellapark2006.wordpress.com
Öt és fél éve már, hogy nincs közöttünk a világ egyik legismertebb, és legelismertebb labdarúgó szakembere, az angol Sir Bobby Robson. Ha 2002-ben nem ütik lovaggá, valószínűleg akkor is ráragadt volna a rang, és akkor is ő lenne Sir Bobby. Nem kellett harcolnia a címért, és azért, hogy megkedveljék őt, természetéből, egyenességéből fakadóan mindenki úgy érezhette, hogy egy nagyon közeli hozzátartozójával beszélget. Pedig nem volt könnyű Bobby Robsonból, Sir Bobby-vá válni. Hosszú út vezetett a sacristoni házból a világhírnévig. 82 évvel ezelőtt, ezen a napon született egy munkáscsalád negyedik gyermekeként Durham megyében. Fiatalkorában édesapjával rendszeresen látogatták a közeli Newcastle United mérkőzéseit, és a kis Bobby azonnal beleszeretett a futballba. Szülei támogatásával a labdarúgás világában képzelte el jövőjét, de a család támogatására is mindig jutott ideje, és segédmunkásként is többször vállalt munkát. Iskola, munka, futball. A szentháromság meghozta gyümölcsét, a 17 éves tehetségre felfigyeltek a Fulhamnél, és 1950-ben szerződtették. Profi szerződést kapott, így nem kellett már segédmunkásként dolgoznia, és csak azzal kellett foglalkoznia, amit a legjobban szeretett. Bár a Fulhamnél eltöltött hat éve nem volt diadalmenet, kiválóan inspirálta a fiatal futballistát. (Nem mellékesen 1955-ben megnősült, és elszakadt a szülői háztól.) Pályafutása második évében a londoni csapat kiesett az élvonalból, és négy évig szenvedtek a másodosztályban, de Bobby-ra klubrekordot jelentő huszonötezer fontért lecsapott a West Bromwich Albion, és visszakerült az első osztályba. A birminghami csapatnál szintén hat évet töltött el, egy ízben a csapat házi gólkirálya lett 24 góllal, majd utolsó két évében a csapatkapitányi karszalagot is kiérdemelte. 1957-ben teljesítményére az angol szövetségnél is felfigyeltek, és a válogatottban is bemutatkozhatott.
Ám 1962 nyarán visszatért a Fulham csapatához, mert a WBA elnökével nem tudtak megegyezni a fizetéséről. Az időközben újra elsőosztályú londoniak a dupláját ígérték Robsonnak, aki kapott az alkalmon. Robson nagy álma volt, hogy csapataival valamilyen címet nyerjen, ám ez újra csak nem jött össze, mert a Fulham vezetősége több alapembertől is megvált, és a jövő tizenegyét kezdték el építeni. Öt évig állt a Fulham csatársorának élén, majd a messzi Kanadába igazolt, ahol előbb a Vancouver Royals játékosa, majd edzője lett. Kanadát két év múltán hagyta el, és visszatérve Angliába, átvette a Fulham menedzseri posztját.
Menedzseri pályafutása nem indult túl jól, a Fulham igencsak meggyengült az évek folyamán, és erősítésekre nem volt pénze a csapatnak, így Robson a szélmalomharcot feladva távozott posztjáról, a londoniak pedig kiestek az élvonalból. Egy év munkanélküliség után megkapta az Ipswich Town menedzseri székét, és nem is vallott szégyent! Négy éven át alakította a saját szája íze szerint a csapatot, mígnem sikerült az áttörés. A menedzser nem a pénzszórást helyezte előtérbe, hanem az utánpótlásnevelést, aminek meg is lett az eredménye. A bajnokságban a negyedik helyig jutott az Ipswich, és megnyerték a kor egyik rangos kupáját, a Texaco Kupát. A nagyszerű bajnoki eredmények alapján a csapat kvalifikálta magát az UEFA-kupába, és története során először a nemzetközi porondon is megmérethették magukat. Bár ez a kiruccanás nem hozott sikert, a csapat nem esett szét, és a következő kilenc évben az Ipswich Town meghatározó lett az angol bajnokságban. Csupán 1978-ban végeztek a hatodiknál rosszabb pozícióban, ám ennek is lett eredménye: az FA-kupa döntőjében az Arsenal 1-0-ás legyőzésével sikerült megnyernie a sorozatot az Ipswich-nek! De nem álltak meg Bobby Robson fiai, az UEFA-kupában szinte minden évben elindulhattak, és két alkalommal is csak a Barcelona tudta útjukat állni. 1981-ben aztán nem volt sem sorompó, sem zebra, az Ipswich átgázolt az európai porondon, és története legnagyobb sikerét elérve, a döntő kétmeccses felvonásán 5-4-es összesítéssel legyőzte a holland AZ Alkmaar csapatát, és elhódította az UEFA-kupát! Mindeközben a bajnokságban a második helyig ugrottak, és ezt egy évvel később is megismételték, ám a nemzetközi sikerek gyorsan lecsengtek, a következő két évben már az első körben búcsúztak Európától.
1982-ben a klub egy tízéves szerződést tett a menedzser elé, ám ezzel egyidejűleg az angol szövetség is megkereste, hogy legyen a válogatott szövetségi kapitánya. Robson az utóbbit választotta, és tizenhárom év után felállt az Ipswich kispadjáról. A tizenhárom év alatt az Ipswich mindössze 14 játékost igazolt, ezzel is bizonyítva az utánpótlás szükségességét, és eredményességét. A spanyolországi világbajnokság után Robson átvette a válogatott irányítását, de ez sem volt sétagalopp. A kétszeres Aranylabdás (1978, 1979) Kevin Keegan csapatból való kihagyása kisebb földindulást váltott ki, de a kapitány ragaszkodott az elképzeléseihez, és 28 meccses veretlenségi szériát épített ki a válogatottal, ám így sem jutottak ki az 1984-es EB-re. Ebbe majdnem belebukott Bobby Robson, de az akkori FA-elnök, Bert Millichip kiállt mellette, és maradhatott. A 86-os világbajnokságra simán kijutott az angol válogatott, és a negyeddöntőig nem is volt baj. Ott aztán jött minden idők legnagyobb kezezése, és az angolok álmai szertefoszlottak. Diego Maradona második góljáról csak szuper szólamokban lehet beszélni, ám Bobby Robson sosem felejti el az első, az argentin által csak “Isten Kezének” titulált mozdulatát. Robson annyira dühös és csalódott volt a lefújás után ( de még évekkel később is), hogy a második gólról, amikor Maradona a félpályáról indulva több embert is kicselezve talált a kapuba, még csak említést sem tett. Az elsőről annál inkább:
“Ez nem Isten keze volt, hanem egy gazemberé. Isten sem tudott volna mit tenni ez ellen. Maradona azon a napon örökre elásta magát előttem!”
Bár örökre fájó pont marad ez az angolok szívében, az élet nem állt meg, az 1988-as EB-re kijutott ugyan a válogatott, de csúnyán lebőgtek, és ismét csak el akarták távolítani a helyéről Bobby-t, de Millichip ismét csak útját állta a kezdeményezésnek. Az 1990-es olaszországi világbajnokságon nagyot szeretett volna robbantani a háromoroszlánosokkal, ám az elődöntőben az NSZK-tól tizenegyespárbajban kikaptak az angolok, és kiestek. Bár ez volt a 66-os VB-cím óta a legnagyobb eredménye Angliának, Bobby Robson lemondott a torna után, és újra klubcsapatban képzelte el a jövőjét. Szövetségi kapitányi megbizatása lejárta után megkapta a Brit Birodalom Érdemrendjének a parancsnoki (CBE) fokozatát.
Az 1988-as BEK-győztes holland PSV Eindhoven irányítását vette át, és a nehéz örökséget két évig cipelte magával. A PSV-nél akkoriban játékosuralom volt, a legnagyobb sztár, a brazil Romário pedig kezelhetetlennek bizonyult. Ugyan két bajnokságot is nyertek, de a nemzetközi sikerek elmaradása miatt Robsonnak mennie kellett. (Holland állomáshelyén, 1991-ben derült ki, hogy tüdőrákban szenved, emiatt több alkalommal is műteni kellett pályafutása során.) De aligha bánta meg, mert talán élete legszebb éveit töltötte következő állomáshelyén, az Angliához közeli Portugáliában. A Sporting Lisboa edzője lett 1992 nyarán, ahol tolmácsként egy bizonyos José Mourinho segédkezett az angol mesternek. Az elnökkel nem egyszer került összetűzésbe a szakember, ugyanis a klub akkori elnöke José de Sousa Cintra a saját akarata szerint alakította a keretet, és nem vette figyelembe Robson kívánságait. Cintra nem egy alkalommal is úgy szerződtetett játékosokat, hogy abba nem volt beleszólása a vezetőedzőnek. Robson végül ráunt erre, és távozott másfél év után, bár a klub úgy kommunikálta az esetet, hogy az nemzetközi porondról való kiesés után elküldték a vezetőedzőt és stábját. Nem sokáig búslakodott, az akkoriban igencsak gyengélkedő FC Porto rögtön lecsapott rá, és José Mourinho társaságában zöld-fehérből, kék-fehérbe öltöztek. Itt aztán már nem volt kérdés, Robson maga alakíthatta a csapatot, és a kongó 50 ezres stadionból hamarosan szurkolókkal teli katlant varázsolt. 1994-ben a Sporting elleni kupadöntőt sikerrel behúzta a Porto, és 1995-ben és 1996-ban is magabiztosan lettek bajnokok a “Sárkányok”. Rögtön jött is a hívás a “szomszédból”, az FC Barcelona szerette volna, ha átveszi az irányítást, és Robsonnak csak egy feltétele volt: a tolmácsot viszi magával. Immáron már harmadik állomáshelyén is Mourinho volt legfőbb támasza a pálya szélén. A PSV-től leigazolták a brazil Ronaldót, akit akkoriban még nem ismertek, csak azt tudták, hogy a hollandoknál valaki ipari mennyiségben termeli a gólokat. Nem volt rossz választás: 34 góllal gólkirály lett a brazil, és a KEK-döntőben is győztes gólt szerzett a PSG ellen. A bajnokságban két ponttal maradtak le a Real Madrid mögött, de 102 góljukkal kiemelkedtek a mezőnyből, és a kupát is bezsebelték. A következő idényben a csapat általános mendzsere lett, és Louis van Gaal ült le a kispadra Bobby Robson helyére, de ez a munkakör nem elégítette ki a mindig tevékenykedő szakembert, aki visszatért 1998-ban a PSV-hez, és a harmadik helyig vezette az eindhovenieket.
Visszatért Angliába, ahol Ruud Gullit kirúgása után átvette gyermekkora kedvenc csapatának, a Newcastle Unitednek az irányítását. Az Alan Shearer nevével fémjelzett csapat ugyan csak a középmezőnyhöz tartozott, de Robson szívének kedves volt, és egy percig sem bánta meg, hogy a “Szarkákat” választotta. A szezon első hazai meccsén a Sheffield Wednesday beleszaladt a késbe: Shearer ötösével együtt, a NU 8-0-ra nyert, és mosolyt csalt a szurkolók arcára. Bobby Robson vezetésével a csapat 2002-ben a kiesőhelyről a negyedikig repült, egy évvel később pedig már a bronzérem is összejött Sheareréknek. Mindeközben új ember született: 2002-ben, a Knight Bachelor címet adományozták a mendzsernek, amivel kiérdemelte a lovagi rangot, és Sir Bobby Robson lett. A gentleman, aki minden alkalommal tisztelettel beszélt az ellenfelekről, és tisztelettel bánt mindenkivel, 69 éves korában az angol nép lovagjává vált! De 2002-ben Newcastle díszpolgárává is választották, majd, az UEFA életműdíjjal tüntette ki. Egy több mint ötven éves pályafutás megkoronázása lett ez az időszak, amit kétség kívül megérdemelt a mester. Ám a futball világa sosem alszik, és haladnia kellett a NU csapatának is. A BL-selejtezőből kiestek a “Szarkák”, így az UEFA-kupával kellett beérniük, ahol az elődöntőben, a Dideir Drogba vezette Olympique Marseille állította meg őket. A lendület aztán alábbhagyott, és a gyenge 2004-es idénykezdet után távoznia kellett a menedzsernek.
Sir Bobby Robson lassan távolodott a labdarúgástól, 2005-ben a skót Hearts állásajánlatát utasította vissza, mert Newcastle-ben akart maradni, szeretett városa, és csapat közelében. Minden hétvégén feltűnt a St. James’s Park lelátóin, és a szurkolók vastapssal fogadták a klub legendáját. Még 2006-ban az ír szövetség hívására tanácsokkal segítette Steve Staunton szövetségi kapitányt, de a sikertelen EB-selejtezők után lemondott posztjáról, és visszavonult a megterhelő munkától. Idős korára sajnos már a betegségek is egyre csak újabb harcok elé állították: a melanóma, a tüdőrák, és az agytumor is erősen leterhelték szervezetét. De Sir Bobby Robson nem adta fel, és 2008-ban létrehozta alapítványát, a Sir Bobby Robson Foundation névre hallgató szervezetet, melynek bevételeit egy részben a newcastle-i kórházak kapják, másik részét pedig orvosi kutatásokra fordítják. Az alapítvány eddigi összbevétele több mint hárommillió font, melynek irányítását a család kérésére Alan Shearer vette át Sir Bobby halála után.
2009. július 26-án, öt nappal a halála előtt még megjelent a St. James’s Parkban, ahol az UEFA egyik különdíját vehette át, melyre a “Labdarúgás olyan egyénisége, aki tehetségét a sportág javításának szentelte” feliratot vésték. Ez volt az utolsó nyilvános szereplése, az akkor már nagyon beteg Sir Bobby-nak, és az NSZK-Anglia 1990-es VB-elődöntőjének a “visszavágóját” már nem is nézte végig a stadionban. Otthonában érte a halál 2009. július 31-én. Sir Bobby Robson 76 évet élt. Emlékét, és sikereit az Ipswich Town stadionja előtt a Portman Roadon, és a Newcastle United stadionja előtt a Milburn Standnél is egy szobor őrzi, jelezve, hogy az idő múlásával ugyan az emlékek megfakulnak, de az érdemek el nem évülnek.
Demmel László
