Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál
Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A Pécsiek a hétvégén nagy meglepetésre legyőztek az Újpestet, így duzzadó önbizalommal várhatták a Videoton elleni Magyar Kupa negyeddöntő első mérkőzését. A mérkőzés során masszívan védekező pécsiek a 94. percig tudták tartani a döntetlent…
Paulo Vinícius majd Chakla révén is nagy helyzetet hagyott ki a Videoton az első 15 perc alatt. Először a pécsi védők tudtak menteni, majd a szöglet utáni fejes a kapu mellett hagyta el a játékteret. A hazai egyesület az első harminc perc során folyamatos nyomás alatt tartotta a pécsi csapatot, ám a gól nem jött össze. Ám a vendégcsapat is jelezte, hogy a pályán van, méghozzá Rácz Ferenc révén, aki remekül húzta meg a szélen és éles szögből nagy erővel lőtt kapura, de kísérlete nem hozta meg az eredményt. A félidő további részében felváltva birtokolták többet a felek a labdát, ám komolyabb helyzet nem alakult ki. A csattanót a 44. perc hozta el, amikor Frőhlich Roland az alapvonalról visszapasszolt labdát higgadtan rúgta a kapuba.
A második félidőre két támadó szellemű futballistával erősített a székesfehérvári egylet, így minden jel arra mutatott, hogy a továbbiakban még nehezebb lesz a pécsiek dolga. A játékrész elején Marko Pajac több remek lövéssel jelentkezett, illetve Chakla fejese is éppen elkerülte a kaput… Illetve amikor a vendégek hálóőrének, Gőcze Gergőnek játékba kellett avatkoznia, akkor rendre nagy bravúrokkal rukkolt elő. Az „egykapuzásnak” meg is lett az eredménye, hiszen a 66. percben Feczesin Róbert pazar ütemben lépett el a védőjétől és könnyedén egyenlített. A 78. percben már vezethetett is volna a hazai csapat, ám Feczesin büntetőjét Gőcze kivédte és a továbbiakban úgy tűnt, hogy a kihagyott nagy lehetőség megpecsételte a mérkőzés sorsát. Viszont ahogy az első félidő elején a pécsieké volt a csattanó, úgy most a Videotoné volt… A 94. percben ismételten felvágták Kovács Istvánt a tizenhatoson belül és a jogosan megítélt büntetőt ezúttal Arturo Álvarez értékesíteni tudta a 95. percben.
Magyar Kupa, negyeddöntő
Videoton-Pécs 2-1 (0-1)
G: Feczesin (66.), Álvarez (90+5. – büntetőből) ill. Frőhlich (44.)
Acsádi Gergő
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál
Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
Klubrekordot jelentő összeg cserélt gazdát…
Ők játsszák 2025 első válogatott-meccseit…
Eddigi karrierjében mindezez még nem adatott meg…
Kölcsönbe érkezne vételi opcióval!