A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
A kiesés ellen küzdő Aston Villa Gera Zoltán volt csapatát a West Bromot látta vendégül. Eközben a Hull Citynél vendégeskedett, a héten Adam Johnson miatt reflektor fénybe kerülő Sunderland. A “Szentek” pedig újra magukra próbáltak találni a Crystal Palace ellen.
Aston Villa – West Bromwich Albion 2-1 (1-0)
G: Agbonlahor (22.), Benteke (90+4. bün.) ill. S. Berahino (66.)
Nagy elánnal kezdte a mérkőzést a hazai csapat, több veszélyes helyzetet ki tudtak alakítani Foster kapuja előtt. Fölényüket a 22. percben gólra is váltották, Agbonlahort indította Benteke, aki a kapus lábai között a hálóba juttatta a labdát. Így egy gólos előnnyel vonulhattak a szünetre Tim Sherwood fiai. Az Aston Villa a második félidőben is magához ragadta a kezdeményezést, ám a WBA Berahinonak köszönhetően egyenlíteni tudott, a félidő feléhez közeledtével. Ám a slusszpoén a végére maradt, ugyanis Foster szabálytalankodott Lowtonnal szemben a tizenhatoson belül, Jonathan Moss játékvezető pedig büntető ítélt a hazaiak javára, amit Benteke magabiztosan értékesített. Ezzel a győzelemmel az Aston Villa átmenetileg elmozdult a kiesést jelentő poziciókról.
Hull City – Sunderland 1-1 (1-0)
G: N’Doye (15.) ill. Rodwell (77.)
Már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést a Hull. A 15. percben meg is érkezett az első hazai találat, Huddleston a tizenhatos sarkáról végezhetett el egy szabadrúgást, amit élesen bevágott a kapu elé. N’Doye volt a legszemfülesebb, aki beletette a lábát a labdába, így az Pantilimon kapujába vágódott. 1-0-ás Hull előnnyel mehetettek pihenőre a felek. A második játékrészben feléledt a vendég csapat és a 77. percben egyenlíteni tudtak, egy bal oldali van Aanholt beadásra Rodwell érkezett. A továbbiakban az eredmény már nem változott, a pontosztozkodással mindenkét csapatnak lesz még izgulnia valója a bent maradás miatt.
Southampton – Crystal Palace 1-0 (0-0)
G: Mané (83.) ill. –
Az első félidő inkább a “Szentekről” szólt, 9 lövést eresztettek kapura, azonban ezek rendre cél tévesztettek. A vendégek csak nyomozták a labdát, a Southampton kapuja nem forgott veszélyben, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak a felek a szünetre. A második játékrészben sem változott sokat a játék képe, néhány Crystal Palace felvillanáson kívül, a Southampton akarta érvényesült. Fölényük a 83. percben góllá is érett, Ward-Prose távoli bombáját még hárítani tudta Speroni, azonban a kipattanó pont Mané elé került, aki nem kegyelmezett, 1-0, amivel ki is alakult a végeredmény. A “Szentek” ezzel a győzelemmel feljöttek a tabella 5. helyére, így továbbra is élnek a nemzetközi kupaszereplésről szőtt álmok.
Herczeg Zsolt
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
Klubrekordot jelentő összeg cserélt gazdát…
Ők játsszák 2025 első válogatott-meccseit…
Eddigi karrierjében mindezez még nem adatott meg…
Kölcsönbe érkezne vételi opcióval!
Fél lábbal már távozott a mostani csapatától…
Az FC Barcelona és a Real Madrid vasárnap vívja az idei év első klasszikusát…
Tavaly búcsúzott el a nemzeti csapattól…
Fél évre került kölcsönben…
Új környezetben bizonyíthat…
A döntőben az FC Barcelona várja a Habfehéreket…
Negyedik alkalommal adja őt kölcsön a londoni csapat…
Több lehetőséget kaphatnak tavasszal…
Eldőlt volna?!
Az elmúlt 10 bajnoki mérkőzéséből csupán 1 találkozót nyert meg a liverpooli klub