Újabb kölcsönt keresnek számára…
Ezzel a sikerrel új klubrekordot állított fel Diego Simeone együttese!
Kölcsönadta Szalai Attilát a Hoffenheim, a Dortmund a Chelsea-ből igazolna védőt
Nem kap elég játékpercet a londoni csapatban
A “Vörös Ördögök” kapusa a rendes játékidőben, és a tizenegyesrúgások során is védett egy-egy büntetőt!
A sportigazgató összegezte a történéseket…
A Porto egy győzelemmel átvehette volna a vezetést a bajnokságban…
16 különböző csapatnál fordult meg az elmúlt két évtized alatt…
Nem indul jól Graham Potter londoni karrierje, újabb játékost kell nélkülöznie
Xavi Simons duplázni tudott a mérkőzésen…
Mino Raiola már tudja, hogy nyerhetné meg a Juventus a Bajnokok Ligáját. A szuperügynök szerint Paul Pogbának maradnia, míg Romelu Lukakunak három másik játékossal egyetemben érkeznie kell, és már kész is a siker receptje.
A Juventus szinte biztos, hogy ismét megnyeri az olasz bajnokságot, a Zebráknak azonban eddig nem nagyon ment a Serie A határain kívül. Massimiliano Allegri együttese most ugyan jól áll a Borussia Dortmund ellen a Bajnokok Ligájában, de azért az idegenbeli párharc nem ígérkezik könnyűnek az együttes számára. A Zebrákkal komoly kapcsolatot ápoló Mino Raiola ugyanakkor úgy gondolja, meglehet a torinóiaknak a BL-serleg, de ahhoz még izmosodnia kellene a rekordbajnoknak.
„A Bajnokok Ligája megnyerésének érdekében a Juventusnak meg kell tartania Pogbát, illetve meg kell szereznie Kishnát az Ajaxtól, Lukakut az Evertontól és Jonathast az Elchétől. A védelembe pedig Rodrigo Ely lenne a tökéletes az Avellinoból. Ő Pogba megtestesítője a hátsó alakzatban, a fél világ őt fogja akarni majd. Kishna fantasztikus igazolás lenne, ugyanis magában foglalja Cristiano Ronaldo, Angel Di María és Robin van Persie stílusát is” – mondta az ügynök a Tuttosportnak.
A többek között Pogba és Zlatan Ibrahimovic útjait is egyengető Raiola által megnevezett játékosok közül Romelu Lukakut nem nagyon kell bemutatni a futball szerelmeseinek, a többi játékos neve ellenben már kissé ismeretlenül csenghet.
Ricardo Kishna az Ajax mindössze 20 éves szélsője, aki az idényben öt bajnoki gólnál jár, tehetségéről pedig mindent elmond, hogy már a Liverpool és a Manchester City is szemet vetett rá.
Jonathas az Elche 26 éves brazil támadója már komoly olasz múlttal rendelkezik, játszott többek között a Torinóban is, az idei szezonban pedig kilenc találatot számlál a spanyol kiscsapatban. Rodrigo Ely neve pedig kiváltképp érdekes a listán, lévén az ifjú brazil bekk a Milan tulajdona, az pedig erősen kérdéses, hogy a lombardok elengednék-e tehetségüket a nagy rivális Juventushoz.
R@mbo
Újabb kölcsönt keresnek számára…
Ezzel a sikerrel új klubrekordot állított fel Diego Simeone együttese!
Kölcsönadta Szalai Attilát a Hoffenheim, a Dortmund a Chelsea-ből igazolna védőt
Nem kap elég játékpercet a londoni csapatban
A “Vörös Ördögök” kapusa a rendes játékidőben, és a tizenegyesrúgások során is védett egy-egy büntetőt!
A sportigazgató összegezte a történéseket…
A Porto egy győzelemmel átvehette volna a vezetést a bajnokságban…
16 különböző csapatnál fordult meg az elmúlt két évtized alatt…
Nem indul jól Graham Potter londoni karrierje, újabb játékost kell nélkülöznie
Xavi Simons duplázni tudott a mérkőzésen…
Az edző nincs megelégedve a német támadó teljesítményével
Sorozatban 7. győzelmét aratta a bajnokságban Simone Inzaghi csapata!
“Nemcsak sportember, hanem igazi hazafi volt…”
Esélye sem volt a brémaiak hálóőrének a védésre…
A hercegségi együttes 2029 nyaráig szóló szerződést kötött vele!
Két élmezőnybeli rangadót rendeztek az idei első fordulóban…
Pep Guardiola nagy bejelentést tett a City kulcsemberéről…
A szezon második felében itt játszhat…
Történelmi pillanat az Exeter City – Oxford United találkozón…
Bajnokságon belülről erősítenének a londoni kékek…
Üzletet kötött egymással a Cruz Azul és a Chivas…
Nem tudta megközelíteni a korábbi formáját az elmúlt fél évben…
Trincao hibája döntöttel el a trófea sorsát…