Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Az Európa Liga favoritjai között emlegetik manapság a Zenit Szentpétervár együttesét. Az orosz bajnokság listavezetőjének nyolcaddöntős ellenfele a kisebbik torinói egylet, a Torino volt.
Európa Liga – Nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
Az oroszországi helyszín miatt ezen a találkozóm indult leghamarabb a labda, az EL nyolcaddöntőjében. Az esélyek egyértelműen a Zenit mellett szóltak, lévén a fogadóirodáknál is a „Bikák” győzelmével lehetett igazán nagyot szakítani, lévén Hulkékra csak a nagyon biztosra menő játékosok ikszelhettek.
Az André Villas-Boas vezette hazaiak totális mezőnyfölényt alakítottak már ki az első játékrészben is, köszönhetően jó részt annak, hogy a hagyományos olasz focit játszó Torino még emberhátrányba is került, a tehetséges középpályás, Marco Benassi kiállítása miatt már a 28. percben. Az Inter nevelésű játékos egyébként azt az Axel Witselt taglózta le, aki bosszúból a vezetést is megszerezte, a Zenit számára alig tíz perccel később.
A folytatásban a vendégek még inkább megdermedtek, és talán abban reménykedtek, hogy nem kapnak több gólt, így meghagyva a feltámadás esélyét, az olaszországi visszavágóra.
Ám a taljánok levesébe éppen egy honfitársuk, a korábbi Genoa-Juventus ingázó védő, Domenico Criscito köpött bele, egy kis „flipperezést” követően.
Bár a továbbjutás kérdése még nem dőlt el, elég valószínűtlen, hogy a nagyon is taktikus, és szervezett Zenit kiengedné a kezéből, a negyeddöntős szereplést.
Zenit Szentpétervár – Torino 2-0 (1-0)
Petrovszkij, Szentpétervár
Vezette: Manuel De Sousa (portugál)
Zenit: Lodigin – Smolnikov, Neto, Garay, Criscito – García – Hulk, Witsel, Danny, Shatov – Rondon.
Torino: Padelli – Maksimovic, Glik, Moretti – Darmian, Benassi, Gazzi, El Kaddouri, Molinaro – Quagliarella, Martínez.
Gólszerzők: Witsel (38. perc), Criscito (53.)
Sárgalapok: García (34. perc), Smolnikov (64.), Riazantszev (87.), illetve Benassi (12., 28.), Gazzi (83.), Glik (87.)
Kiállítva: Benassi (28. perc, a második sárgalapját követően)
Balogh József
Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
Klubrekordot jelentő összeg cserélt gazdát…
Ők játsszák 2025 első válogatott-meccseit…
Eddigi karrierjében mindezez még nem adatott meg…
Kölcsönbe érkezne vételi opcióval!
Fél lábbal már távozott a mostani csapatától…
Az FC Barcelona és a Real Madrid vasárnap vívja az idei év első klasszikusát…
Tavaly búcsúzott el a nemzeti csapattól…
Fél évre került kölcsönben…
Új környezetben bizonyíthat…
A döntőben az FC Barcelona várja a Habfehéreket…
Negyedik alkalommal adja őt kölcsön a londoni csapat…