A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
A Fiorentina és a Roma nem bírt egymással Firenzében, aminek következtében abszolút kétesélyes maradt a továbbjutás. A Romának megvan az idegenben lőtt gól, de csalódottak lehetnek, mert akár előnnyel is várhatták volna a visszavágót, ha az ex-Fiorentina játékos, Ljajic nem hibáz tizenegyest. A fővárosiak vezéráldozatokat szenvedtek, hiszen már fél óra előtt kettőt kellett cserélniük sérülés miatt, és Nainggolan sem játszhat a visszavágón eltiltás miatt.
Fiorentina – Roma: 1-1 (1-0)
Helyszín: Artemio Franchi, Firenze
Vezette: Antonio Mateu Lahoz
G: Ilicic (17.) ill. Keita (77.)
Fiorentina: Neto – Tomovic, Gonzalo Rodriguez, Basanta, Alonso – Badelj, Pizarro (Mati Fernandez 45), Borja Valero (Aquilani 72.) – Joaquin, Ilicic (Babacar 81.), Salah
Roma: Skorupski – Torosidis, Manolas (Astori 26.), Yanga-Mbiwa, Holebas – Nainggolan, De Rossi (Pjanic 23.), Keita – Florenzi, Ljajic (Gervinho 76.), Iturbe
Sárga: Pizarro (31.), Alonso (33.), Ilicic (45+1.), Neto (59.), Badelj (67.) ill. Nainggolan (30.)
A Viola aktívabban kezdte a meccset, Pizarro és Valero lövéseit kellett a vendég védelemnek blokkolnia, hogy ne szülessen gól. A 17. percben azonban nem volt menekvés, De Rossi labdavesztése után Salah ugratta ki remekül Ilicicet, aki kilőtte a rövid felső sarkot. A túloldalt Iturbe próbált meg szinte azonnal válaszolni, de Neto lábbal védeni tudta a próbálkozást. A 22. percben a sérüléssel küzdő De Rossi lejött a pályáról, majd Manolast is elvesztették a Farkasok 4 perccel később, így rohamosan lecsökkent a Rudi Garcia kezében levő taktikai fegyverek száma. A következő igazán komoly helyzet Florenzi, illetve Ljajic nevéhez fűződött. Előbbi lövését védte Neto a félidő hajrájában, a kipattanót pedig a szerb küldte rá, de gyakorlatilag kibombázta a stadionból a játékszert. Sajnos egy újabb sérülés is bekövetkezett, Pizarro sem tudta folytatni a játékot.
A második játékrész is élénken kezdődött, Yanga-Mbiwának kellett jól helyezkednie, hogy még pont tudja blokkolni Ilicic lövését. Az 59. percben hatalmas esély nyílt a vendégcsapat előtt az egyenlítésre, egy kiváló indítással elment Iturbe, majd amikor már csak Netoval állt szemben, az elvitte a lábát, így a bíró a büntetőpontra mutatott. A Fiorentina játékosok hevesen tiltakoztak, mert szerintük a kapus elérte a labdát, és a visszajátszások alapján kiderült, hogy igazuk is volt. A sors igazságot szolgáltatott Netonak, aki Ljajic balra tartó tizenegyesét kivédte, ezzel őrizve az előnyt csapata számára. Alonso kis híján gólt szerezhetett volna a 73. percben, egy szép egyéni mozdulatsor után nem sokkal lőtt mellé. Ami neki nem sikerült, az Keitának igen, aki Florenzi szögletét bólintotta a kapuba a 77. percben. Badelj majdnem visszaszerezte rögtön ezután a vezetést a hazaiaknak, de Skorupski szépen kitenyerelte a léc alól a labdát. A végén még feljegyezhettünk egy Iturbe lövést, azonban mindenki jobban járt volna, ha az argentin inkább visszakészít valamelyik csapattársának. Az eredmény már nem változott, a Roma egy fokkal kényelmesebb helyzetből várhatja a visszavágót.
Tereh Balázs
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál
Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…