A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
Egy győzelem, a lehető legkevesebb energia befektetésével – ez volt a cél a Barca számára az Eibar elleni mérkőzésen, a La Liga 27. fordulójában.
Szombaton Eibar, Szerdán a Machester City, utána pedig a Real Madrid – ez a Barcelona programja. A háromból két csapat kiemelkedik, ezek a meccsek egyértelműen elsőbbséget élveznek a nagy tét miatt, így marad az egy szem Eibar. Hiába, a baszk kis csapat nagyon gyenge formában. de alábecsülni őket em szabad, főleg az Ipuruában. Luiz Enrique mégis inkább a rotáció mellett döntött. Kezdőként kapott lehetőséget Montoya, Bartra, Adriano, Sergi Roberto és Rafinha is, csak a csatársor volt 100%-os. Az Eibar megpróbált letámadni az első percekben, de 5-10 perc elteltével már egy kapuzott a vendég Barcelona.
http://www.dailymotion.com/video/x2jiqax_goal-lionel-messi-eibar-0-1-barcelona-14-03-2015_sport
Most először állt össze a Sergi roberto, Rakitic, Rafinha trió, így nem voltak összeszokva. Ebből következően Barca szinten nem volt kiemelkedő a középpályás játék, de a csatárokkal kiegészülve egész szépen passzolgatták a labdát az Eibar tizenhatosa körül. Tiszta lövőhelyzetig alig jutottak el a katalánok, de a nyomásból ítélve csak idő kérdése volt, mikor szerzik meg a vezető gólt. Fél órát kellett várni: egy kezezés miatt a tizenhatoson belül büntetőt ítélt a játékvezető. Messi állt a labda mögé és higgadtan érvényesítette azt. Az előny birtokában már nem erőltette úgy a támadásokat a vendég csapat. Az Eibar időnként próbált megiramodni, de nem sok eredménnyel. A szünetben tehát 1-0 volt az állás, minden a katalánok elképzelései szerint alakult.
http://www.dailymotion.com/video/x2jiu9l_lionel-messi-second-goal-eibar-0-2-barcelona-14-03-2015-la-liga-hd_sport
A második játékrész nem hozott sok fordulatot. Az Eibar minimálisan próbált javítani a támadójátékon, a Barcelona pedig igyekezett minél hosszasabb akciókat vezetni. Csak teljen az idő. Helyenként egy-két látványos mozdulat is összejött a vendégektől, majd pár percen belül egy újabb gól. Messi fejjel volt eredményes – nem állítottak rá embert, hiszen ő a legalacsonyabb ott elöl. A védő nem tudta kirúgni a gólvonalról, így Messi már a második találatát jegyezhette. Eldőlt.
A Barcelona innentől végképp nem erőltette. Alkalmanként átadták a területet az Eibarnak, de egy kapufa kivételével nem történt semmi rendkívüli. Az idő telt, és ezen volt a hangsúly. Csereként érkezett Xavi és Pedro is, de gyakorlatilag csak időhúzó jelleggel, meg persze hogy Neymar és Rakitic is pihenhessen egy keveset. Az utolsó húsz perc szenvedősre sikerült. Áhítoztak a hármas sípszóra a barcelonai futballisták, majd a játékvezető az idő elérkeztével ezt meg is fújta. Meg van a három pont a Barcának és csak ez számít. Vasárnap a Realon a sor, hogy tartsa a lépést. Jövő héten el clasico.
Eibar – Barcelona 0:2
G: Messi (31. – büntető, 55.)
Baranyai Balázs
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
Klubrekordot jelentő összeg cserélt gazdát…
Ők játsszák 2025 első válogatott-meccseit…
Eddigi karrierjében mindezez még nem adatott meg…
Kölcsönbe érkezne vételi opcióval!
Fél lábbal már távozott a mostani csapatától…
Az FC Barcelona és a Real Madrid vasárnap vívja az idei év első klasszikusát…
Tavaly búcsúzott el a nemzeti csapattól…
Fél évre került kölcsönben…
Új környezetben bizonyíthat…
A döntőben az FC Barcelona várja a Habfehéreket…
Negyedik alkalommal adja őt kölcsön a londoni csapat…
Több lehetőséget kaphatnak tavasszal…
Eldőlt volna?!
Az elmúlt 10 bajnoki mérkőzéséből csupán 1 találkozót nyert meg a liverpooli klub