Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
Klubrekordot jelentő összeg cserélt gazdát…
Ők játsszák 2025 első válogatott-meccseit…
Eddigi karrierjében mindezez még nem adatott meg…
Kölcsönbe érkezne vételi opcióval!
Fél lábbal már távozott a mostani csapatától…
Az FC Barcelona és a Real Madrid vasárnap vívja az idei év első klasszikusát…
A Ferencváros legutóbb Diósgyőrben kapott ki, még tavaly októberben, azóta nem akadtak legyőzőre, míg a Nyíregyháza a tavasz során már nyert, döntetlen is játszott és vereséget is elkönyvelhetett. A mai mérkőzés után a középső rubrikájuk egy számmal megnőtt…
A találkozó esélyese egyértelműen a remek formában lévő Ferencváros volt és a találkozót is ennek megfelelően kezdték el, hiszen Roland Lamah és Böde Dániel lövései borzolták a hazai drukkerek kedélyeit. A 12. percben Hajnal Tamás szöglete után a Szpari védője, Mihael Kovacevic az ötösön belül akarta lekezelni a labdát, de Mateo Pavlovic közbelépett és kapu fölé lőtt. A szorításból egy rövid időre szabadult ki a hazai gárda, ám akkor Dibusz Dénes tudott bravúrosan hárítani. A következő pillanatban a túloldalon pedig már Varga Roland hagyott ki ajtó-ablak helyzetet. Az első 20 perc nagy tempója után visszaesett az iram; a Fradi volt a kezdeményező fél, míg a Nyíregyháza a biztos védekezésből elindított kontrákra helyezkedett be. Kevés volt a kreatív megoldás, inkább felívelésekkel próbálkoztak a vendégek, és az abból lekészített lövésekkel. Ám a gól nem született, viszont a hazaiak kapusának sok dolga akadt, mert a Fradi folyamatosan veszélyeztetett.
A második félidőre új felpörögtek a csapatok és jöttek is a helyzetek. Az 52. percben Szokol Zsolt mentett Böde elől, majd Lamah lövése okozott problémákat. A hazaiak részéről Zoran Kosztics remek megmozdulásai miatt fájhatott a Fradi védelmének feje. Ahogy kimaradtak a helyzetek, úgy nőttek az indulatok és egyre keményebben léptek oda egymásnak a játékosok. A Fradi folyamatosan a hazaiak térfelén tartott a labdát és a nagy nyomásnak majdnem meglett az eredménye, de Lamah lövése után a kipattanót Böde a jobb sarok mellé pörgettet, majd a 75. percben Cristian Ramírez bombája vágódott ki a kapufáról. Az utolsó 15 pecben a vendégek fokozták a nyomást és a frissen beállt Benjamin Lauth lövéssel és veszélyes játékkal szállt be a játékba. Ám a helyzetek ellenére a gól elmaradt és a mérkőzés végére a Szpari teljesen elkészült az erejével, így elégedettek lehettek a megszerzett egy ponttal. Az FTC-nek viszont a rossz szériája nem szakadt meg, hiszen legutóbb még 2000 augusztusában tudtak három bajnoki ponttal távozni a szabolcsi megyeszékhelyrő.
NB I, 20. forduló
Nyíregyháza Spartacus – Ferencvárosi TC 0—0 (0—0)
Acsádi Gergő
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
Klubrekordot jelentő összeg cserélt gazdát…
Ők játsszák 2025 első válogatott-meccseit…
Eddigi karrierjében mindezez még nem adatott meg…
Kölcsönbe érkezne vételi opcióval!
Fél lábbal már távozott a mostani csapatától…
Az FC Barcelona és a Real Madrid vasárnap vívja az idei év első klasszikusát…
Tavaly búcsúzott el a nemzeti csapattól…
Fél évre került kölcsönben…
Új környezetben bizonyíthat…
A döntőben az FC Barcelona várja a Habfehéreket…
Negyedik alkalommal adja őt kölcsön a londoni csapat…
Több lehetőséget kaphatnak tavasszal…
Eldőlt volna?!
Az elmúlt 10 bajnoki mérkőzéséből csupán 1 találkozót nyert meg a liverpooli klub
A “vörös ördögök” egyik, ha nem a legjobba a mostani szezonban…
A Dortmund ismét kölcsön adta Sebastien Hallert, a PSG a Napoli támadójára csapna le
A közelmúltban páratlan segítséget nyújtott…
A szezon első felét a spanyol bajnokságban töltötte
Kétéves szerződést írt alá…
Javában zajlanak az egyeztetések…