Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pirlo vissza akart vonulni!

Egészen elképesztő történetet osztott meg a nagyvilággal az olasz válogatott, és a Juventus középpályás vezére, Andrea Pirlo. A veterán játékos ugyanis elárulta a Tuttosportnak, hogy tíz éve közel volt a visszavonuláshoz, bánatában.

www.squawka.com

www.squawka.com

Pirlo bánatát pedig nem más okozta 2005 tavaszán, mint az AC Milan Bajnokok Ligája döntőbeli veresége, a Liverpool ellenében. A 35 évek középpályás akkoriban még a milánóiakat erősítette, és hiába vezettek már egy félidőt követően 3-0-ra a „Vörösök” ellen, végül büntetőkkel alulmaradtak. A párbaj során Pirlo hibázott, próbálkozását ugyanis Jerzy Dudek hárította. A nem mindennapi isztambuli vereséget követően az AC Milan játékosai természetesen majd belebetegedtek a tragédiába. Nehezen emésztette meg a dolgot természetesen Pirlo is, aki így emlékezett a lassan tíz éve történtekről:

„Azon a napon messzire akartam menekülni a labdarúgástól. A visszavonulás ötlete is megfordult a fejemben. Ez az AC Milan Bajnokok Ligája döntős, isztambuli vereségekor volt. Néhány napig azt hittem, hogy, végem van. Nem maradt több erőm.” – emlékezett vissza, Pirlo.

Balogh József