A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
A Borussia Dortmund egygólos hátrányból várja a Juventus elleni visszavágót, és mivel a bajnokságban gyakorlatilag minden reményük elszállt, ezért biztosan sokszorozott erővel fognak hajtani a BL-ben. Eközben a City a lehetetlenre készül, Barcelonában kéne 2-1-es hátrányból fordítaniuk.
Borussia Dortmund – Juventus (tv: Digi Sport 2, 20:15)
A BVB az új évben már sokkal inkább emlékeztet régi önmagára, Reus és Aubameyang vezérletével kisebb feltámadást produkált, a Schalkéval például gyakorlatilag feltörölték a padlót a Ruhr-vidéki derbin. Viszont legutolsó két bajnokijukon csak két 0-0-ra voltak képesek a nem éppen acélos Hamburg, illetve Köln ellen. A hazaiak számára komoly probléma, hogy a kezdő jobbhátvéd, Piszczek, illetve az ő helyettese, Großkreutz is sérült. Így Oliver Kirch és Sokratis Papastathopoulos között dől el, hogy ki kezd. Sahin játéka továbbá kérdéses, ezért valószínűleg Sven Bender lesz Gündogan párja a középpálya közepén. A csatár mögötti 3 poszt közül Reus helye biztos, ellenben akár Kagawa, akár Mkhitaryan, akár Kampl is kezdhet, sőt még az is előfordulhat, hogy Aubameyang visszalép a szélre, ezzel pedig Immobile lehet az egy szem ék.
A Juventus gyakorlatilag bebiztosította bajnoki címét az utóbbi hetekben azzal, hogy a Roma halmozta a döntetleneket, ezért valószínűsíthetően több energiájuk marad a BL-re, főleg úgy, hogy a hétvégén még tartalékoltak is a Palermo ellen. Az ő legkomolyabb hiányzójuk Andrea Pirlo, az ő helyét valószínűsíthetően Roberto Pereyra veszi majd át, de ugyanakkor azt sem lehet kizárni, hogy visszatér a háromvédős rendszerre Allegri, amire mér meg is vannak az emberei azzal, hogy Barzagli is felépült.
Végtelenül kiegyenlített találkozóra van kilátás, ahol tényleg bármi megtörténhet. A Dortmund az utóbbi időben összerakta a védelmét, azonban a Juvének nem egyszerű gólt rúgni, meglátjuk mit tudnak kitalálni a stratégák.
https://www.youtube.com/watch?v=NE0_JQ51Ryk
Barcelona – Manchester City (tv: Digi Sport 20:15)
A katalánok bombaformában, az odavágót követő összes meccset megnyerték, és ezen a 4 találkozón 14 gólt szereztek. Messi, Neymar és Suárez közt a szinergia egyre erősebb, gyakorlatilag megállíthatatlanok. Viszont a középpálya közepéről hiányzik az egyik legfontosabb láncszem, Busquets. Az ő helyét Mascherano veheti át, és ezzel Bartra lehet az egyik középhátvéd. Egyébiránt a gránátvörös-kékek teljes harci díszben a manchesteriek nagy bánatára (leszámítva Vermaelen sérülését, de ez már senkit sem lep meg).
Pellegrini alatt ezzel ellentétben egyre jobban inog a kispad azzal, hogy legutolsó 3 bajnokijukból 2-t elvesztettek, és ezzel komoly veszélybe került a BL-indulásuk, mert az Arsenal, a Manchester United és a Liverpool is nagyon feljött a nyakukra. Az odavágón gyakorlatilag egy félidőnyi előnyt adtak a Barcelonának, amit ők maximálisan ki is használtak, azonban az valószínűtlen, hogy újra két belső középpályással álljanak csak ki, sokkal valószínűbb, hogy visszatérnek a 4-2-3-1-re. Nekik egyetlen hiányzójuk van, az első meccsen kiállított Clichy, őt vélhetően Kolarov fogja pótolni.
A két csapat formáját elnézve benne van a pakliban egy nagyobb arányú Barca siker, de azt nem szabad elfelejteni, hogy a párharc még nincs lefutva, és ha esetleg a mérkőzés elején tudna egy gólt szerezni a City, akkor még forró lehet a pite a katalánoknak.
https://www.youtube.com/watch?v=f_w2qJppMaI
Tereh Balázs
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál
Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…