Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligakupa: A tizenegyesek meccsén a Vidi örülhetett

Ritkán fordul elő, hogy a játékvezető négyszer is a büntetőpontra mutasson egy találkozón. Debrecenben megtörtént.

Négyszer rezdült a háló tizenegyest követően... - fotó: vidi.hu

Négyszer rezdült a háló tizenegyest követően… – fotó: vidi.hu

Hogy melyik csapat vette komolyabban a ligakupa negyeddöntő első összecsapását, rejtély, mindazonáltal a Videoton várhatja előnyből a visszavágót. Persze ehhez hathatós segítséget kapott Andó-Szabó Sándor játékvezetőtől, aki háromszor is tizenegyest ítélt a fehérváriaknak, míg a Loki egyszer rúghatott büntetőt. Pedig jobbára a Debrecen irányított, Balogh lefordulása azonban nem találta meg a társakat, illetve az elrontott Mihelic lövéséből kontrázott a Videoton, Ivanovskit szabálytalanul tudta megállítani Morozov, jött az első tizenegyes. Ezt Álvarez kihasználta. A folytatásban is jobban játszott a Debrecen, félóra elteltével újabb tizenegyeshez jutott Joan Carrillo együttese, ezúttal Oliveira beadása pattant le Morozov kezéről. A büntetőt Ivanovski értékesítette.

Nem ez volt a jellemző kép a találkozón. - fotó: vidi.hu

Nem ez volt a jellemző kép a találkozón. – fotó: vidi.hu

Hat perccel később egy kétes szituációban a Loki is büntetőhöz jutott, Tisza beadását Jovanovic fejelte Hefflerre a labdát, az ismétlésből sem állítható bizton, hogy a védő kézzel ért a labdába, és nem arccal. Mindenesetre Andó-Szabó megítélte, Mihelic pedig értékesítette a tizenegyest. Végig érezhető volt, hogy kezd kicsúszni a játékvezető kezeiből a találkozó, ami a második játékrészben tetőzött. Olykor fordított ítéletet hozott, máskor szemet hunyt nyilvánvaló szabálytalanságon. A félidő derekán egy debreceni beadás után Maréval a kezével terelte ki a labdát az alapvonalon túlra, elmaradt a síp, illetve „csak” szöglet lett a dolog vége. Ekkor már kezdett elborulni a debreceniek agya, amit még Sidibe egyenlítő gólja sem tudott teljesen lenyugtatni, főleg, miután a ráadás perceiben Pajac elleni szabálytalanságot újabb tizenegyessel büntette, tény valóban történt kontaktus, ami után a középpályás lent is maradt a gyepen. A hazaiak egy emberként rohanták le Andó-Szabót, ám ezzel nem értek el semmit, Feczesin higgadtan használta ki a büntetőt. Ezzel előnyben a Videoton, de, amit a játékvezető ma teljesített, azt nem teszi zsebre – legalábbis debreceniekkel szemben. Ugyanakkor az volt az ember érzése, ha nincsenek a tizenegyesek, akkor talán holnap reggelig sem szereznek gólt a csapatok.

Debrecen – Videoton 2-3 (1-2)
Nagyerdei stadion, vezette: Andó-Szabó Sándor
Debrecen: Verpecz – Jovanovic, Morozov, Brkovic, Korhut – Varga J., Mihelic (Wittrédi, 74.) – Tisza (Sidibe, 64.), Szakály p., Bódi (Sós B., a szünetben) – Balogh N.
Videoton: Horváth T. – Brachi, Vinícius, Fejes, Maréval – Luijckx (Trebotic, 52.), Simon Á. – Álvarez (Pajac, a szünetben), Oliveira (Kovács I., 72.), Heffler T. – Ivanovski (Feczesin, 78.)
g.: Mihelic (37., 11-esből), Sidibe (89.) ill.: Álvarez (9., 11-esből), Ivanovski (31., 11-esből), Feczesin (90+3., 11-esből)
s.: Morozov (8.), Szakály P. (15.), Bódi (28.), Sidibe (76.), Jovanovic (90+1.) ill.: Simon Á. (12.), Ivanovski (40.)

Gavalovits Sándor