Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Visszatért az egyik újonchoz a szigetországba!
Eldőlt a helyi “GOAT” további sorsa…
A második félidőben négy gól is született…
A listavezetőhöz képest nyolc pont a hátránya José Mourinhóéknak…
Nem tudták folyták a felzárkózást…
Legutóbbi 8 meccséből hatodszor végzett döntetlenre Marco Silva csapata!
Megállíthatatlannak érzi magát…
Győzelemmel folytatta szereplését a Lech Poznan a lengyel bajnokságban. A poznaniak az éllovas Légia Varsó csapatát győzték le 2:1 arányban.
A hazaiak három magyar játékosa közül kettő is pályára lépett a forduló rangadóján. Lovrencsics Gergő kezdőként 63 percet játszott, míg Kádár Tamás a 73. percben állt be csereként. Holman Dávidot nem nevezte a találkozóra Maciej Skorza vezetőedző. A mérkőzésen egyébként mindhárom találat a második félidőben esett, még gólnélküli állásnál került emberelőnybe a Lech, amit Douglas és Hamalainen góljaival ki is használtak, Kucharczyk találata csak a szépítést jelentette a Légiának. Ezzel a győzelemmel már a második helyen van a “magyaros” csapat, három egységre a továbbra is listavezető varsóiak mögött.
Munkácsi Ádám
Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Visszatért az egyik újonchoz a szigetországba!
Eldőlt a helyi “GOAT” további sorsa…
A második félidőben négy gól is született…
A listavezetőhöz képest nyolc pont a hátránya José Mourinhóéknak…
Nem tudták folyták a felzárkózást…
Legutóbbi 8 meccséből hatodszor végzett döntetlenre Marco Silva csapata!
Megállíthatatlannak érzi magát…
A több játéklehetőség reményében vált…
Hazáján belül váltott csapatot…
Roppant mód elégedettek a munkájával…
Az Athletic Bilbao szó szerint ‘hajnalig húzta’ saját mérkőzését…
Túl vagyunk a szezon felén az angol harmadosztályban…
Európába is csábították…
Egykori csapatához térhet vissza…?
Nem tudta kihasználni az ősi rivális Sporting botlását a Benfica…
Egy nagy visszatérővel újra a pályán…
Még távolabb kerülhet a bajnoki címtől Mikel Arteta csapata!
Sorozatban negyedik meccsén maradt nyeretlen Palladino csapata!
Sallai Roland a 74. percben csereként szállt be a mérkőzésbe…