A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
Kilenc évnyi bohóckodás, így jellemezte a Calciopoli-botrányt és a körülötte lezajló eseményeket a Juventus korábbi ügyvezető igazgatója Luciano Moggi, akit kedden a legfelső bíróság hivatalosan is felmentett. Itt azonban nincsen vége a történetnek, a Juventus szembe megy az Olasz Labdarúgó-szövetségek (FIGC), s hatalmas 443 millió eurós kártérítést követel.
A futballvilágot, főként az Olaszországot 2006-ban sokként érte Serie A-ban kialakult helyzet. Mérkőzések elcsalása, bírók lefizetése, egyszóval bundavádak láttak napvilágot. Az Öreg Hölgy két bajnoki címét is elvették, s a Serie B-be száműzték, a klubot megalázták, s mint kiderült az Olasz Labdarúgó-szövetség lukra futott, a Juve pedig kártérítést követel.
Luciano Moggi a hivatalos döntést követően így nyilatkozott – “Kilenc év alatt egyetlen játékvezetőt találtak bűnösnek, aki egyébként nem is csinált semmit. A Calciopoli egy lőszer nélküli fegyver volt, bizonyítékok pedig nem is voltak! Akkor mégis kik voltak részesei a rendszernek, ha mindenkit felmentett a bíróság, és senki ellen sem tudtak bizonyítékokat bemutatni? Kilenc év alatt annyira sikerült rájönniük, hogy minden szabályosan zajlott és senkinek sem volt befolyása az eredményekre.” – majd folytatta a gondolatmenetet – “Nem tudom, mi történik majd, de biztos lesz folytatása az ügynek. Ez egy szerencsétlen ügy, kilenc évig bohóckodtunk, és az egész semmiféle eredményt sem hozott. Kilenc év alatt sikerült megállapítani, hogy a bajnokság szabályszerűen zajlott, a játékvezetők szabályszerűen lettek kisorsolva a mérkőzésekre, és egy kívülálló sem befolyásolta a kijelölésüket.”
A közelmúltban a Juve vezetősége döntést hozott, miszerint kártérítési pert indít az Olasz Labdarúgó-szövetséggel szemben. A tét hatalmas, a zebrák 443 millió eurót követelnek, esélyeiket pedig Luciano Moggi hivatalos felmentése erősíti.
Őszi Ádám
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
Klubrekordot jelentő összeg cserélt gazdát…
Ők játsszák 2025 első válogatott-meccseit…
Eddigi karrierjében mindezez még nem adatott meg…
Kölcsönbe érkezne vételi opcióval!
Fél lábbal már távozott a mostani csapatától…
Az FC Barcelona és a Real Madrid vasárnap vívja az idei év első klasszikusát…
Tavaly búcsúzott el a nemzeti csapattól…
Fél évre került kölcsönben…
Új környezetben bizonyíthat…
A döntőben az FC Barcelona várja a Habfehéreket…
Negyedik alkalommal adja őt kölcsön a londoni csapat…
Több lehetőséget kaphatnak tavasszal…
Eldőlt volna?!
Az elmúlt 10 bajnoki mérkőzéséből csupán 1 találkozót nyert meg a liverpooli klub