Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Egy hónappal ezelőtt az FA-kupa negyeddöntőjében a Liverpool hazai pályán nem bírt a másodosztályú Blackburn csapatával, így a megismételt mérkőzésen idegenben kellett kivívnia a továbbjutást.
Blackburn-Liverpool 0-1 (0-0)
Gólszerző: Coutinho (71.)
A Pool a hétvégi bajnoki pofont követően semmit sem bízott a véletlenre, már az első perctől kezdve a magabiztos labdabirtoklásra törekedtek, és alig engedtek teret a hazaiaknak. Ám hiába a számottevő fölény, ezzel nem tudtak mit kezdeni a vörös mezesek, a kapuig igen ritkán jutottak el, komoly gólhelyzetet pedig nem tudtak kialakítani. Egészen a 70. percig tartott ez a meddő fölény, amikor is Coutinho szögletét könnyedén fejelték vissza a feladónak a védők, majd a portugál egy kényszerítőt követően belépett a tizenhatoson belülre, és éles szögből kilőtte a hosszú alsót. A hátralévő időben erre már nem volt válasza a Blackburn csapatának, így két mérkőzést követően a Liverpool jutott az FA-kupa elődöntőjébe, ahol április 19-én az Aston Villa otthonába látogatnak Brendan Rodgers fiai. A másik elődöntőben a másodosztályú Reading ellenfele a hétvégén a Liverpoolt kiütő londoni Arsenal lesz.
Az FA-kupa elődöntők párosítása:
Reading(II.)-Arsenal
Aston Villa-Liverpool
Demmel László
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…