A Lazio kettős emberhátrányban lőtt góllal került előnybe!
A Tottenham még rosszabbul járt; nem is beszélve José Mourinhóról és a Fenerbahce együtteséről…
A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett görög ellenfelével szemben…
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Nem várt könnyű meccs a Haladásra, hiszen Szentes Lázár együttesének a bajnoki címhez vezető úton töretlenül haladó Videoton ellen kellett pályára lépnie.
A Fradi délutáni sikere után egy sokak számára nem annyira vonzó bajnoki zárta a sort a 23. fordulóban. Tény, a Videoton már csak elvesztheti az idei bajnoki címet, míg a szombathelyiek a kiesés elkerülésért küzdenek. Vagy csak küzdöttek? Ugyanis a székesfehérvári összecsapáson már az első másodpercektől tudatosították a zöld-fehérekben a hazaiak, ezen a mérkőzésen csak egy csapaté lehet a három pont. Nos, az elején Juhász szerezhetett volna vezetést, majd ugyanő került helyzetbe, de mindkétszer hibázott. Alig telt el tíz perc, Branescu rossz labdakezelése után Fehér mentett nagyot, Nikolics viszont kétszer sem tudta jól eltalálni a labdát. Húsz perc elteltével nem lettünk volna meglepve, ha a Videoton minimum hárommal vezetett volna. De ami késett, nem múlott. Előbb Nikolics lövése Fehérről lepattant, két perc múlva viszont már semmi sem mentette meg a vendégeket. Gyurcsó remek beadását Nikolics fejelte a volt Juve-kapus hálójába. A folytatásban is a piros-kékek akarata érvényesült, mégis nagy gondba került a Haladás, hiszen a csapatkapitányát sérülés miatt vesztette el, majd nem sokra rá Martínez tartott rá Gyurcsó lábára, következett a piros lap. Ezzel lényegében el is dőlt a találkozó. De még hátra volt a második félidő. Hét perc kellett a második találathoz, Gyurcsó Oliveira volt a labda útja, utóbbi pedig remekül tálalt Feczesin elé, akinek csak az üres kapuba kellett lőni. Ennek ellenére a hátrányban lévő vasiak is ki tudtak alakítani helyzetet, de Gaál lövését Calatayud fogta. A játékrész derekától viszont csak a fehérváriak voltak a pályán. Előbb Feczesi fejelt teljesen üresen hagyva a hálóba, majd Trebotic duplázott, a végeredményt Fehér öngólja állította be. Erre mondják, még gombócból is sok, és ha hozzátesszük, hogy közben is akadt ziccere a fehérváriak, a kétszámjegyű végeredmény sem lett volna túlzás. A sikerrel újabb nagy lépést tett a bajnokság megnyerése felé Joan Carrillo alakulata.
Videoton – Haladás 7-0 (1-0)
Sóstói stadion, 3000 néző, vezette:Farkas Ádám
Videoton: Calatayud – Szolnoki (Brachi, 75.), Juhász, Vinícius, Stopira – Simon Á. (Trebotic, 66.), Sándor Gy. – Oliveira, Nikolics, Gyurcsó – Feczesin
Haladás: Branescu – Fehér Z., Jánvári, Alcibiade, Angyal Zs. – Iszlai, Jagodics M. (Schimmer, 74.) – Martínez, Nagy P., Halmosi (Gaál B., 35.) – Radó
g.: Nikolics (23.), Feczesin (52., 63.), Trebotic (70., 73.), Oliveira (86.)Fehér Z. (88., öngól)
s.: Alcibiade (44.)
kiállítva: Martínez (38.)
A bajnokság állása:
H. | Csapat | M | Gy | D | V | gólok | p |
1 | Videoton | 23 | 18 | 4 | 1 | 54-8 | 58 |
2 | Ferencváros | 23 | 14 | 5 | 4 | 36-16 | 47 |
3 | MTK | 23 | 15 | 1 | 7 | 33-21 | 46 |
4 | Debrecen | 23 | 12 | 6 | 5 | 30-15 | 42 |
5 | Paks | 23 | 11 | 7 | 5 | 36-22 | 40 |
6 | Kecskemét | 23 | 10 | 5 | 8 | 28-27 | 35 |
7 | Diósgyőr | 23 | 9 | 8 | 6 | 33-28 | 35 |
8 | Újpest | 23 | 7 | 9 | 7 | 19-21 | 30 |
9 | Puskás Akadémia | 23 | 8 | 5 | 10 | 23-26 | 29 |
10 | Győri ETO | 23 | 7 | 8 | 8 | 32-30 | 29 |
11 | Nyíregyháza | 23 | 7 | 4 | 12 | 24-35 | 25 |
12 | Honvéd | 23 | 4 | 7 | 12 | 19-31 | 19 |
13 | Haladás | 23 | 5 | 3 | 15 | 15-38 | 18 |
14 | Pécs | 23 | 4 | 6 | 13 | 22-40 | 18 |
15 | Pápa | 23 | 4 | 6 | 13 | 11-37 | 18 |
16 | Dunaújváros | 23 | 4 | 6 | 13 | 18-38 | 17* |
*A Dunaújvárostól egy pont levonva.
Gavalovits Sándor
A Lazio kettős emberhátrányban lőtt góllal került előnybe!
A Tottenham még rosszabbul járt; nem is beszélve José Mourinhóról és a Fenerbahce együtteséről…
A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett görög ellenfelével szemben…
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…